Pesti Srácok

Fordulat: már az LMP sem zárja ki, hogy összebútorozna a Jobbikkal

Fordulat: már az LMP sem zárja ki, hogy összebútorozna a Jobbikkal

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje korábban még azt mondta, az ellenzéki pártok közül bárkivel együttműködne, kivéve a Jobbikkal. Ám a párt szóvivője az mno-nak, majd a Hír TV-nek nyilatkozva kedden már egészen más állásponton volt. Kanász-Nagy Máté azt mondta, ha a történelmi helyzet megkívánná, azért ő nem zárná ki azt az összefogást.

A minap Vona Gábor is udvarolt egyet az LMP-nek, és azt mondta, bár egyedül szeretnék megnyerni a 2018-as választásokat, a Fidesszel, a DK-val és az MSZP-vel nem hajlandóak együttműködni, de az ország érdekében képes meghozni azt az áldozatot, hogy LMP-vel és a Momentummal igen. Úgy tűnik, a közeledés kétoldalú.

Az LMP szóvivője a HírTV-ben magyarázkodott. Együttműködés-összefogási retorikáról beszélt, amibe nem szeretnének belecsúszni, mert úgy látja: akik összefogásról beszélnek, azoknak a népszerűsége csökken. A kongresszusi határozatuk viszont nem zárja ki az együttműködést Vona pártjával. De erről Kanász-Nagy szerint csak a választások után van értelme beszélni.

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje három hete az RTL Klubon megrendezett hárompárti miniszterelnök-jelölti vitában még azt mondta, nem tudja hova tenni a Jobbikot, szerinte leginkább egy politikai vállalkozás, amelyben éppen arra mennek, amerre potenciális szavazókat látnak.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: Origo/PS

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.