Pesti Srácok

Gulyás: Brüsszel továbbra is élteti a csődöt mondott kvótarendszert

Gulyás: Brüsszel továbbra is élteti a csődöt mondott kvótarendszert

A teljes kudarc és a nyilvánvaló végrehajthatatlanság ellenére az Európai Unió nem tett le arról, hogy felső határ nélküli betelepítési kvótákat vezessen be - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint az EU képtelen belátni, hogy a kvótarendszer teljes csődöt mondott. Aggasztó az a "valóságtagadás", amelyet az európai intézmények mutatnak - hangsúlyozta. Most például lehetővé tennék akár 50 ezer ember áttelepítését Törökországból - tette hozzá Gulyás Gergely, jelezve, hogy ez az EU-s állam- és kormányfők tanácsának döntéseivel is ellentétes. A frakcióvezető emlékeztetett, hogy az Európai Parlament (EP) szabadságjogokkal foglalkozó bizottsága már szavazott is a felső korlát nélküli betelepítési kvótákról, és sajnos azt egy magyar EP-képviselő, a DK-s Niedermüller Péter is támogatta. Közölte: ez a testület december 7-én meghallgatást fog tartani, amelyen Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli majd. Szerinte hazug érvekkel próbálják támadni Magyarországot, mert ellenállást szervezett a korlátlan migrációt erőltető tagállamokkal és európai erőkkel szemben.

- fogalmazott.

PestiSracok facebook image

A nemzeti konzultációt bíráló Guy Verhofstadtról, az EP liberális frakciójának (ALDE) vezetőjéről Gulyás Gergely kérdésre úgy fogalmazott: Guy Verhofstadtot egy szélsőséges, kirekesztést támogató és antidemokratikus politikusként tartják számon. Azzal kapcsolatban, hogy a parlament kedden határozatban kért kárrendezést a kormánytól a Czeglédy-ügyben, a Fidesz frakcióvezetője azt közölte: a következő hónapokban megtörténhet a károsultak kártalanítása a költségvetésből. A kampányfinanszírozási törvény szintén kedden elfogadott módosításáról - amely alapján ha az országgyűlési választáson egy százalékot sem ér el egy párt, akkor vissza kell fizetnie az állami kampánytámogatást - a politikus azt mondta: a 2013-as kampányfinanszírozási törvény lehetővé teszi, hogy a pártok gazdasági támogatások elfogadása nélkül vehessenek részt a kampányban. Sajnos ez nem jelenti azt, hogy ne válnának gazdasági lobbik foglyává, a Jobbik esetén ugyanis alappal fogalmazható meg "a Simicska Lajossal való nyílt összefonódás" - tette hozzá. A most elfogadott módosítást ugyanakkor helyesnek nevezte, mert az szerinte megoldja a "kamupártok" problémáját, vagyis mostantól nem éri meg a választásokon részt venni annak, aki csak állami kampánytámogatásra számított.

A kedden megszavazott jogszabályok közül fontos módosításként említette a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását is, amely alapján ezentúl véglegesen el kell tiltani a gyermekekkel való foglalkozástól azokat, akik 18 évnél fiatalabbak sérelmére követnek el a nemi élet szabadsága, a nemi erkölcs elleni bűncselekményt. Gulyás Gergelyt kérdezték arról, hogy a jobbikos Apáti István egy 2011-es rádióinterjúban a hírek szerint azt mondta:

A fideszes politikus ezt úgy kommentálta: minden hasonló antiszemita megnyilatkozást elítélnek. A kérdés az - folytatta -, hogy a Jobbik hogyan viszonyul ezekhez a megszólalásokhoz, hiszen ma "már csak cicát simogatni (...) látjuk a jobbikos vezetőket, de soha senki bocsánatot nem kért ezek miatt a mondatok miatt", és soha senkit nem zártak ki a Jobbikból szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilatkozások miatt.

A Jobbik néppártosodását teljesen hiteltelennek nevezte, szerinte "próbálnak egy olyan arcot mutatni, amely soha nem volt az övék". Azzal kapcsolatban, hogy Tállai András telefonhívására a nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár választókerületében, Mezőkövesden a Mol csökkentette a benzin árát, Gulyás Gergely azt mondta: Tállai András a lehető leghelyesebben járt el, a Fidesz-frakció egy emberként gratulál neki, csatlakozva a miniszterelnökhöz. Kifejtette ugyanis, hogy míg a budapesti benzinárak a Mol-kutakon literenként 353-355 forint között alakultak, addig Mezőkövesden 374 forint volt.

- tette fel a kérdést.

A Momentum civiltörvény ügyében zajló népszavazási aláírásgyűjtéséről a frakcióvezető kérdésre úgy fogalmazott: "ez egy aláírásgyűjtés Soros György szervezeteinek érdekképviseletét ellátva". A sportvállalkozások adókedvezményéről szintén kérdésre azt mondta: ez a sportolóknak előnyösebb adózási feltételeket jelent, és "sportbarát kormány és sportbarát frakció vagyunk". Arra a felvetésre, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma pályázatot írt ki a magyarországi vidéki sajtó támogatására, úgy reagált: ez egy újabb olyan beavatkozási kísérlet a magyar politikába, amelyet az amerikai politikai elit a külföld számára - jöjjön a pénz bárhonnan - nem enged meg.

Forrás: MTI; Vezető kép:

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.