Pesti Srácok

Gyurcsány egyre erősebben szorítja az MSZP torkát

Gyurcsány egyre erősebben szorítja az MSZP torkát

Nincs nyugalom a 106 választókörzet jelöltjeinek elosztásáról kiszivárgott lista körül. A listát részben valósnak minősítő Kunhalmi Ágnes dühtől remegő szájjal, csaknem elsírta magát a Hír TV stúdiójában, mondván, saját szavazóit köpi arcon az ellenzék, amely a kampányolás miatt még mindig az összefogás részletein csámcsog. Ezután Molnár Gyula és Gyurcsány Ferenc is bekapcsolódott a buliba.

A héten az atv.hu-n kiszivárgott listát illetően az MSZP elnöke Kunhalmival egyetértve mondja, hogy nem valós, míg a DK vezetője szerint az. Eszerint az MSZP és a DK 55-45 százalék arányban felosztotta egymás közt a választókerületeket, és néhol már neveket is társítottak hozzájuk. A lista több olyan kerületet a DK-hoz sorol – így Szegedet, Pécset és a budapesti XVIII. Kerületet –, amelyek különösen fontosak a szocik számára. A két pártelnök ennek megfelelően teljesen mást mond a listáról. Molnár Gyula szerint tárgyalnak egymással, és az egyetlen valódi lista az lesz, amelyet együtt jelentenek majd be a nyilvánosság előtt; márpedig ez nem az. A tárgyhoz egyáltalán nem tartozó, suta témaeltereléssel is megpróbálkozott:

Gyurcsány Ferenc ezzel szemben a lényeget illetően pontosnak és a leendő végső megállapodáshoz hasonlónak mondta a listát. Véleménye szerint az MSZP pokoli nehezen emészti meg, hogy megszűnt a hegemóniája Budapesten is, de épp ezért helyre kell állítani a két párt közti tisztességes arányt. Molnár Gyula erre reagálva mondta el, hogy a lista leginkább a DK igénylistája, de ehhez képest vannak olyan részek, amelyekből az MSZP nem enged. Kifejezetten ragaszkodnak például Kunhalmi Ágnes XVIII. kerületi választókörzetéhez, valamint egy Csongrád megyei körzethez.

PestiSracok facebook image

Fél évvel a választás előtt se miniszterelnök-jelöltje, se egyéni jelöltjei nincsenek az MSZP-nek

Miközben tehát a két párt a megegyezésen dolgozik, mást-mást kommunikálnak a nyilvánosság felé. Molnár Gyula hétfő bevitte a szocialista elnökségbe a javaslatot, ahol többen azzal szembesültek, hogy az ő nevük helyett egy DK-s jelölt neve szerepel a papíron, ezért a tárgyalások folytatását akarják. Nem zárható ki, hogy a lista „kiszivárgása” DK-s nyomásgyakorlás, hiszen ezzel egyidőben Gyurcsány a pártja nevében határozottan elutasította a közös listát, és úgy fogalmazott:

Az MSZP-ben is többen besokalltak már a tárgyalgatós-listás-szivárogtatós-cáfolós-nem cáfolós történettől, rájuk viszont az a keserű felismerés vár, hogy pártjuk gyengülése odáig jutott, hogy már vélhetően leendő partnere, a DK is nyilvánosan visszaél vele. A szocialisták ráadásul jelenleg úgy készülnek a jelöltállító kongresszusukra, hogy még nem egyeztek meg Gyurcsányékkal a választási együttműködésről, így elképzelhető, hogy a jelöltállító kongresszus nem fog személyi kérdésekkel foglalkozni, azaz nem állít jelölteket.

forrás: index.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.