Pesti Srácok

Kiderült, hogy Gulyás Márton Soros György kitartottja

Kiderült, hogy Gulyás Márton Soros György kitartottja

Egy olvasó hívta fel az Origo figyelmét arra a rádióműsorra, amelyben Puzsér Róbert váratlanul leleplezte Gulyás Márton anarchista festő-mázolót. Puzsér a Szélsőközép online adásában egy informátorra hivatkozva közölte, Gulyás és egy Papp Réka Kinga nevű feminista 20 millió forintot kaptak Soros Györgytől.

A lap szerint Gulyás Márton és Papp Réka Kinga kapott egy ajánlatot egy üzletembertől, hogy ad nekik húsz millió forintot, ha szereznek mellé még húszat. Ez utóbbit Soros György fizette ki, így a két aktivista-provokátor összesen 40 millió forintot zsebelt be – erről Puzsér Róbert beszélt az online rádióadásban. A szóban forgó műsor hétfőn jelent meg, Puzsér ebben válaszolta meg azt a kérdést, amely sokakat már régóta foglalkoztat:

– írja a lap. Puzsér azt is elmondta: ők ketten ugyancsak ebből a pénzből hoztak össze egy videósorozatot, ebben pedig az a felháborító, hogy egy-egy rész végén Gulyás és Papp adományokat kér az elkészítéshez a nézőktől, miközben tízmilliókon ülnek.

PestiSracok facebook image

– fakadt ki.

Helyreigazítás

2017 november 28. napján megjelent, "Kiderült, hogy Gulyás Márton Soros György kitartottja" című cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy Gulyás Márton 20 millió forintot kapott Soros Györg

ytől.

Forrás Origo; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.