Pesti Srácok

Kiszelly: A német politikusok az olcsó munkaerőt a kontinensen kívül keresik

Kiszelly: A német politikusok az olcsó munkaerőt a kontinensen kívül keresik

A népességfogyást nem idegenek betelepítésével kell pótolni - jelentette ki Kiszelly Zoltán politológus. Németországban jelenleg 42 millióan dolgoznak, de évente félmillióval többen mennek nyugdíjba, mint amennyien belépnek a munkaerőpiacra – tette hozzá egy konzultációról rendezett fórumsorozat Csongrád megyei állomásán, Kistelken. Úgy vélte, mivel fokozatosan csökken az Európán belülről érkező utánpótlás, a német politikusok az olcsó munkaerőt a kontinensen kívül keresik.

A 2015-ben Ausztriába és Németországba érkezett migránsok 15-20 százaléka dolgozik csupán. Nem beilleszkedni akarnak, hanem a saját világukat hoznák ide, nem adófizetői lesznek a társadalomnak, hanem eltartottjai - hangsúlyozta az elemező. Felmérésekre hivatkozva azt mondta: az Európában élő muszlimok több mint fele fontosabbnak tartja a Koránt, mint a befogadó ország törvényeit. A közvélemény már kezd átalakulni nyugaton is, Finnországtól Bulgáriáig az emberek 80 százaléka nem támogatja a bevándorlást. Az elmúlt hetek választásai igazolják, hogy Közép-Európában is egyre nagyobb a támogatása a kötelező kvótát elutasító politikának. Csehországban győztek, Ausztriában pedig több mint 60 százalékot kaptak a kvótát elutasító pártok, a korlátlan befogadást pártoló Zöldek pedig kiestek a parlamentből - tudatta Kiszelly Zoltán.

A politikai elemző hangsúlyozta, amikor Orbán Viktor miniszterelnök vagy más visegrádi országok vezetői ezekről a kérdésekről tárgyalnak Brüsszelben, egyáltalán nem mindegy, milyen támogatás áll mögöttük. A nemzeti konzultáció révén a magyar emberek demokratikusan, szabadon elmondhatják véleményüket, visszaküldött válaszaikkal támogathatják a kormány politikáját. Kitért arra is, a kormány ebben a kérdésben nem számíthat a Jobbikra, amely nem támogatta az alaptörvény módosítását.

PestiSracok facebook image

- mondta.

Forrás: MTI; fotó: blogstar.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.