Pesti Srácok

Nőket vert és erőszakolt Soros egykori jobbkeze

Nőket vert és erőszakolt Soros egykori jobbkeze

Nemi erőszak, súlyos testi sértés és illegális fogva tartás miatt kell felelnie Howie Rubinnek, Soros egyik alapkezelő cége korábbi vezetőjének - írja a DailyMail. A vádak szerint a pénzember megvert és megerőszakolt három floridai nőt egy bérelt lakásban, továbbá 2010 óta egy kiterjedt embercsempész hálózatot működtetett, az áldozatokat embertelen körülmények között tartotta.

A portál arról ír, a vádak szerint Howie Rubin 2010 óta kiterjedt embercsempész hálózatot működtetett, az így becserkészett nők tucatjait egy manhattani pincében tartotta bezárva. A beszámoló szerint az áldozatok embertelen bánásmódban részesültek, Rubin egyiküket annyira megverte, hogy elmozdult a mellimplantátuma, míg másokat elektrosokkolóval tett ártalmatlanná, hogy megerőszakolhassa őket. Egy esetben áldozatát azzal fenyegette meg, hogy ugyanúgy fogja őt megerőszakolni, mint a saját lányát. Számos áldozatnak plasztikai vagy fogászati beavatkozásra volt szüksége a súlyos bántalmazások következtében. A három floridai nő által perbe fogott Rubinnak és tettestársainak nemi erőszak, súlyos testi sértés és illegális fogva tartás vádjaival kell szembenéznie.

A portál felidézi, a háromgyermekes Rubin 1982-ben a Salomon Brothers-nél kezdte pénzügyi karrierjét, amely a sikerek mellett a bukásoktól sem volt mentes: 1987-ben Merrill Lynch miatta vesztett 377 millió dollárt, miután a felettesei jóváhagyása nélkül indított kétes pénzügyi manővereket. Ennek ellenére nem sokkal később a Bear Stearns-nél kötött ki, ahonnan magas rangú vezetőként, és nagy becsben tartott szakemberként vonult vissza. 2008-ban azonban Soros György hívására visszatért a szakmába, és hét éven keresztül, egészen 2015-ig vezette a milliárdos spekuláns egyik alapkezelő cégét.

Forrás: dailymail.co.uk; fotó: facebook.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.