Pesti Srácok

Soros példátlan támadást indított Magyarország ellen

Soros példátlan támadást indított Magyarország ellen

A Fidesz szerint "példátlan külső támadás" indult Magyarország ellen Soros György vezetésével.

Hidvéghi Balázs, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta: Soros György maga és képviselője is beszélt arról, hogy ellenkampányt indítanak a nemzeti konzultáció miatt.

- fogalmazott. Hidvéghi Balázs szerint óriási erők és pénzek mozdulnak most meg Magyarország ellen, és minden erőre szükség lesz ahhoz, hogy "ellent tudjunk állni ennek a nyomásnak és meg tudjuk védeni az országot". Soros György nemrégiben 18 milliárd dollárt, azaz 4700 milliárd forintot utalt át alapítványi hálózatának annak érdekében, hogy minél hatékonyabban tudja "átverni akaratát" és érje el céljait - mondta.

PestiSracok facebook image

A kommunikációs igazgató szerint ebből az összegből fogja finanszírozni Soros György a Magyarország lejáratásáról szóló kampányát. Elmondta, az is kiderült, hogy az üzletember már a 2014-es európai parlamenti (EP-) választási kampányba is beszállt 6 millió dollárral, és ennek harmadát, kétmillió dollárt a magyar választás befolyásolására használta.

Hidvéghi Balázs szerint a mostani Magyarország elleni kampányban Soros beveti hálózata összes szereplőjét: az ügynökszervezeteit, az alapítványait, a brüsszeli Soros-szövetségeseket. Hozzátette: Magyarország ellen hangolja "a zsebében lévő" európai és magyarországi parlamenti képviselőket is, akik "kórusban támadják" a magyar bevándorláspolitikát, a határvédelmet és a nemzeti konzultációt. Kitért arra, hogy az EP egyik bizottságában Magyarország elleni jelentés készül, ez "a Soros-jelentés". Közölte, december 7-én meghallgatást szerveznek Magyarországról, ahol nyilvánvalóan jelen lesznek a Soros által pénzelt szervezetek képviselői, hogy Magyarországot "kórusban támadják". Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott: Soros Magyarországra uszítja "az általa kitömött" külföldi és magyarországi médiumokat, és a hírek szerint magyarországi ügyvédjeit is magához rendelte már, hogy egyeztessék a következő lépéseket.

A fideszes kommunikációs igazgató azt mondta, a "Magyarország elleni forgatókönyv" része az is, hogy befolyásolni akarják a hamarosan meginduló uniós költségvetési tárgyalásokat annak érdekében, hogy ezáltal is nyomást gyakoroljanak az országra, változtasson bevándorláspolitikáján. Hozzátette: arról is érkeznek hírek, hogy november 30-án New Yorkban egy Magyarországot lejárató meghallgatás lesz, ahol "a Soros-egyetem" mellett a nemzeti konzultációról is szó lesz.

Hidvéghi Balázs úgy összegzett: a példátlan külső támadás ellen csak összefogással lehet védekezni. Minél többen mondanak véleményt a Soros-tervről és bevándorlásról, annál erősebb lesz Magyarország az előtte álló politikai küzdelemben - hangoztatta.

Megköszönte azoknak, akik már kitöltötték a nemzeti konzultációs kérdőívet, és azt kérte, hogy a konzultáció lezárultáig lévő egy hétben minél többen mondjanak véleményt a Soros-tervről. Hidvéghi Balázs kapott kérdést arról, hogy Szél Bernadett és Hadházy Ákos LMP-s politikusok betekinthettek a nemzeti konzultáció kérdőíveinek feldolgozásába és úgy látták, nem érkezhetett annyi kérdőív vissza, mint amennyi mondanak. A kommunikációs vezető azt mondta, úgy tűnik, "Ron Werber ismét aktivizálta magát", és a két LMP-s azt mondta el, amit a kampánytanácsadó leírt nekik. Szerinte az LMP nemcsak azokba az emberekbe rúgott bele, akik feldolgozzák az íveket, hanem abba a most már közel 2 millió emberbe is, aki részt vett a konzultációban. Annyiban ez nem meglepő - folytatta - , hogy az LMP támogatja a Soros-terv végrehajtását, EP-képviselőjük minden, a bevándorlást elősegítő javaslatot megszavazott Brüsszelben.

A kommunikációs igazgató elmondta, hogy az íveket a Miniszterelnöki Kabinetiroda kezeli, amely a törvényi előírásoknak megfelelően jár el. Az LMP azzal próbálkozik, hogy hiteltelenítse a nemzeti konzultációt - jelentette ki.

Kérdezték arról a sajtóhírről is, amely szerint Matolcsy György újra nemzetgazdasági miniszter lenne, miután 2019-ben lejár jegybankelnöki mandátuma, a nemzeti bank élén pedig Rogán Antal követné. Hidvéghi Balázs úgy kommentált:

-rögzítette.

Dobrev Klárának, Gyurcsány Ferenc feleségének és az Altus cégek vezetőjének a Czeglédy-ügyben történt tanúkénti meghallgatásáról azt mondta, mindenképpen tisztázni kell, miért pénzelte a Gyurcsány-féle cég Czeglédy Csaba vállalkozását, hova kerültek ezek a pénzek. Szerinte nagyon úgy tűnik, hogy Czeglédy Csaba stróman volt, és egyre több jel utal arra, hogy az MSZP és a DK illegális pártfinanszírozásáról lehet szó.

Hidvéghi Balázs kérdésre válaszolva elmondta azt is, nem tud olyan előterjesztésről, hogy még idén pluszjuttatást kapnának az egészségügyi dolgozók. A Jobbik és a baloldal közeledését firtató kérdésre a fideszes kommunikációs igazgató azt mondta, reménytelen helyzetben lévő politikai erők kétségbeesett akciójáról van szó.

Forrás: MTI; Vezető kép: Magyar Hirlap

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.