Pesti Srácok

Egy svéd EP-képviselő megvonná a forrásokat azon tagállamoktól, amelyek „blokkolják a menekültek védelmét”

Egy svéd EP-képviselő megvonná a forrásokat azon tagállamoktól, amelyek „blokkolják a menekültek védelmét”

Malin Björk svéd európai parlamenti (EP) képviselő szerint mivel az Európai Unión belül a menekültpolitika közös, abban mindenkinek – köztük Magyarországnak is – részt kell vennie. A baloldali politikus az M1 aktuális csatornának nyilatkozva azt mondta: néhány ezer menekült befogadása, akár Svédország, akár Magyarország számára, „nem csupán lehetséges, hanem kifejezetten üdvös is lenne”.

Malin Björk is tagja az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának (LIBE), amely október 19-én csütörtökön megszavazta a közös uniós menekültügyi rendszert szabályozó dublini szabályozás reformtervezetét, amely többek között a menekültügyi kérelmek gyorsabb elbírálására és szolidaritási alapon a felelősség tagállamok közötti kiegyensúlyozottabb megosztására irányul. Az M1 vasárnap esti műsorfolyamában leadott interjúban a svéd képviselő azt mondta: a betelepítési programmal legális lehetőséget hoztak létre az Európában való letelepedésre azok számára, akik az ENSZ által elismerten menekülteknek számítanak. Úgy vélekedett:

Kiemelte: a jogalkotók feladata, hogy olyan jogszabályokat alkossanak, amelyek különböző körülmények között is működnek, egy esetleges nagyon súlyos válság esetére is megoldásokat kell keresni, meg kell teremteni azok kereteit. Malin Björk szerint

PestiSracok facebook image

A Genfi Egyezmény esetleges korszerűsítésével kapcsolatos kérdésre válaszolva a svéd politikus azt mondta: az lenne az utolsó, hogy a Genfi Egyezmény szövegezését megváltoztassák. Mint kiemelte, az az alapja a védelemre szoruló menekültekkel szemben mutatott szolidaritásnak, vagyis "nem szabadna" hozzányúlni. Kitért arra is, hogy Svédországnak már hosszabb időre visszanyúló tapasztalata van a menekültek befogadásában, integrációjában, s "ez az egyik alapja a mára kiépült svéd társadalomnak". A svéd politikus szerint ezért rajtuk is múlik, hogy meg tudják-e győzni Magyarországot, vagy más tagállamokat, hogy hasonló szerepet vállaljanak.

Elmondta: Svédország mellett Hollandia, Németország, Franciaország, Portugália is megosztaná a nemzetközi védelemre szoruló emberek befogadásával kapcsolatos „nagyon pozitív és biztató” tapasztalataikat. A svéd EP-képviselő abban bízik, hogy Magyarország, és más, jelenleg még ingadozó országok, „megnézik majd, mi van Svédországban, és másutt”, ahol a menekültek befogadása, a védelemre szoruló emberek ellátása terén „nagyon pozitívak a tapasztalatok”, s reméli: a most még hezitáló országok is csatlakoznak a folyamathoz, amelyben Európa több menekültnek tud majd védelmet nyújtani. „Ez a jövő felé vezető út” – fogalmazott.

Malin Björk kiemelte: a menekültek befogadásában is közösen kell viselni a felelősséget. Kitért arra is, hogy "egyszer fel kell tenni a kérdést": van-e köze az egésznek a pénzekhez. Azt mondta: meg tudja érteni azokat a kormányokat, amelyek lassan kezdik "unni", hogy vannak, akik valamiből mindig ki akarnak maradni. "Ha a fejlesztési alapokhoz kapcsolják ezt az elégedetlenséget, hogy bizonyos országok blokkolják a menekültek védelmét, az egy lehetséges jelzés" - jegyezte meg a svéd EP-képviselő.

Forrás: M1/MTI. Vezető kép: etc.se

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.