Pesti Srácok

Szinte biztos, hogy robbanás történt az argentín tengeralattjáró eltűnésének térségében

Szinte biztos, hogy robbanás történt az argentín tengeralattjáró eltűnésének térségében

Az argentin haditengerészet most már biztosra veszi, hogy robbanás történt egy hete abban térségben, ahol három órával utolsó bejelentkezését követően eltűnt a San Juan argentin tengeralattjáró, Enrique Balbi szóvivő csütörtök este ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy "semmit sem lehet kizárni", mivel nem tudni pontosan, hol van a tengeralattjáró.

Hozzátette: tovább folyik az intenzív keresés több ország közreműködésével.

Az EFE spanyol hírügynökség ugyanakkor azt közölte, a tenger mélyén rekedt 44 tengerész hozzátartozói elvesztették a reményt.

A San Juan nevű, német gyártmányú tengeralattjáró - amelyet 1985-ben állítottak hadrendbe Argentínában, s amelyet néhány évvel ezelőtt újítottak fel - november 13-án indult el az ország egyik legdélibb pontjáról, Ushuaiából saját támaszpontja, a fővárostól 400 kilométerre délre fekvő Mar del Plata felé. Utoljára két nappal később a San Jorge öböl térségéből, az argentin partoktól 432 kilométerre jelentkezett be, onnantól kezdve azonban semmit nem lehet tudni róla.

PestiSracok facebook image

Csütörtökön került nyilvánosságra, hogy szokatlan zajt, "hidroakusztikus anomáliát" rögzítettek három órával a tengeralattjáró utolsó bejelentkezését követően abból a térségből, ahol eltűnt. Később arról számolt be a haditengerészet, hogy olyan információkat kapott, amelyek szerint a rögzített anomália robbanás hangja lehetett. A szonárral rögzített feltűnő jelenséget egy egyesült államokbeli intézet rögzítette, de erről csak most értesítette az argentin hatóságokat.

A szóvivő korábban azt mondta: valószínűtlen, hogy a tengeralattjáró felrobbant volna, mert egy akkora detonáció nem maradhatott volna észrevétlen. Egy későbbi sajtótájékoztatóján azonban már arról számolt be, hogy több forrástól, mások mellett a bécsi székhelyű Átfogó Atomcsend Egyezmény Szervezetétől (CTBTO) is olyan információkat kapott a haditengerészet, miszerint az említett anomália valóban robbanás volt. Úgy fogalmazott, hogy egy szokatlan, egyszeri, erőteljes, nem nukleáris robbanásnak megfelelő hangot rögzítettek november 15-én, néhány órával azután, hogy nyoma veszett a tengeralattjárónak.

A mentés kritikus szakaszba ért a bajba került 44 tengerész számára, mert ha a San Juan hét nappal ezelőtt elmerült, akkor mostanra fogyhat el a fedélzetén lévő oxigénkészlet. Az argentin hatóságok ezért fokozták a kutatási műveleteket. A keresésben négyezer ember vesz részt az északról déli irányban mintegy ezer kilométer hosszú, nyugat felé pedig mintegy 500 kilométer széles, franciaországnyi területen. Tizennégy hajót és négy repülőgépet vezényeltek oda, a kutatásban Brazília, Chile, az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia is besegít. London csütörtökön egy repülőgépet irányított Argentínába, fedélzetén különleges, koncentrált oxigént, légtisztító eszközöket, vizet és élelmiszert tartalmazó konténerekkel, amelyeket le lehet juttatni a tengeralattjáró legénységének.

MTI; Fotó: bumm.sk

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.