Pesti Srácok

Szomorú, hogy nem lehet számítani az ellenzékre

Szomorú, hogy nem lehet számítani az ellenzékre

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint szomorú, hogy nem lehet számítani ellenzéki pártokra: noha tagadják a "Soros-terv" létezését, képviselőik megszavazzák Brüsszelben.

Hidvéghi Balázst az M1 aktuális csatornán csütörtökön arról is kérdezték, hogy a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásának adatai szerint a Fidesz-KDNP előnye Budapesten is jelentős, a biztos szavazóknál 45 százalék szavazna a kormánypártokra, ha most tartanák a választásokat, a második helyért pedig szoros verseny alakulna ki az MSZP, az LMP, a DK és a Momentum között.

A kommunikációs igazgató szerint az ellenzék soraiban inkább az ellenzéki vezető szerepért folyik a küzdelem

Úgy fogalmazott: "annak látjuk jeleit, hogy készül egy Soros-lista", hiszen az egyik "Soros-aktivista", Gulyás Márton bejelentette, közvélemény-kutatás alapján kellene eldönteni, hogy az egyes választókörzetekben ki legyen az ellenzék közös jelöltje. Hozzátette: véleménye szerint "egyre inkább ezek az erők fújják a passzátszelet", valamint Gyurcsány Ferenc DK-elnök, aki "az örök visszatérő" a baloldalon.

PestiSracok facebook image

A fideszes politikus szerint ez "elég szánalmas és szomorú összkép", főleg azért, mert nagyon nagy kérdések dőlnek el a közeljövőben Európában, amelyek az egész Európai Unió és Magyarország jövőjét is meghatározzák.

MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."