Pesti Srácok

Tüntetők bénítják Katalóniát

null

Utcai tiltakozók akciói bénítják a forgalmat Katalónia-szerte, ahol emiatt szerdán kora reggel óta több közúton is több kilométeres torlódás alakult ki.

„Szabadságot a politikai foglyoknak!”, „Megvédjük a köztársaságot!” – egyebek mellett ezekkel a transzparensekkel vonultak fel tüntetők, akik le is zártak közutakat a forgalom elől, nagy felháborodást okozva az autósok között. Hasonlóan reagáltak azok a vasúti utasok is, akiknek vonata kimaradt vagy késett, mert a tüntetők a sínekre vonultak, akadályozva ezzel a vasúti forgalmat.

A tiltakozó akciók előzménye, hogy az Intersindical-CSC nevű szakszervezet sztrájkot hirdetett erre a napra, amelyet több más, hasonlóan kisebb érdekképviselet is támogat, de nem csatlakoztak hozzá a munkavállalók nagy többségét tömörítő szakszervezetek, a Munkásbizottságok (CCOO) és a Spanyol Munkások Általános Szövetsége (UGT). A hatóságok szerint a megmozdulások több mint 60 közúton okoznak fennakadásokat, a katalán rendőrség ezért elkezdte az útlezárások felszámolását, előzetesen Twitter-üzenetben is kérte a tüntetők együttműködését, hogy megnyithassák a forgalmat.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.