Pesti Srácok

Vádat emelt az ügyészség az izsáki vadászház ügyében

Vádat emelt az ügyészség az izsáki vadászház ügyében

Az ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt az izsáki vadászház ügyében Mondok József (Fidesz-KDNP), a település polgármestere ellen. A közlemény szerint elsőrendű vádlott cége az európai vidékfejlesztési alaptól kapott két részletben 35 millió forint támogatást egy vadászház építésére, azonban kiderült, hogy házban valójában saját maga és felesége lakik.

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség közleményében azt írta, az ügyészség az elsőrendű vádlottat jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, közokirat-hamisítás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja, két társának pedig bűnsegédként kell felelnie a Kecskeméti Járásbíróság előtt. A közlemény szerint az ügy elsőrendű vádlottjának családi cége az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alaptól kapott 2014-ben és 2015-ben, két részletben 35 millió forint támogatást egy vadászház építésére, azonban kiderült, hogy házban valójában saját maga és felesége lakik. Az ügy másodrendű vádlottja a cég menet közben bejegyzett képviselőjeként - okiratok aláírásával és benyújtásával - szándékosan segítséget nyújtott hozzátartozója bűnös tevékenységéhez. Az ügyészség jelezte, a költségvetésnek okozott 35 millió forintos vagyoni hátrányt a vállalkozás 2017 júliusában már megtérítette.

A közlemény kitér arra is, hogy az elsőrendű vádlott az általa vezetett önkormányzat nevében eljárva 2016 márciusától 2017 januárjáig szabálytalanul vett igénybe közfoglalkoztatás érdekében nyújtott támogatást, ugyanis az egyik közfoglalkoztatottként nyilvántartott személy a jelenléti ívek szerint a Helytörténeti Múzeumban dolgozott, valójában azonban munkaidejében az elsőrendű vádlott cégének vadászházában végzett különböző feladatokat. Ebben az önkormányzat egyik dolgozója - az ügy harmadrendű vádlottja - segített. Az ügyészség szerint ezzel a költségvetésnek több mint 900 ezer forint vagyoni hátrányt okoztak, amelyet az elsőrendű vádlott 2017 novemberében megtérített.

A sajtóban 2017. január 25-én jelent meg hír arról, hogy Izsák polgármestere saját maga használja az EU-támogatásból általa építtetett vadászpanziót. Az ügyben több ellenzéki párt is feljelentést tett és az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz fordult. A Miniszterelnökség június 19-én közölte, hogy Mondok Józsefnek vissza kell fizetnie a "Vadászház építése megnevezésű fejlesztésre" felvett támogatást, miután a Miniszterelnökség kérésére a Magyar Államkincstár 2017. január 26-án rendkívüli ellenőrzést folytatott le és megállapította, hogy a szálláshelyet szabálytalanul, magáncélra használják.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: generalcentral.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.