Pesti Srácok

Végveszélyben a döner Németországban

Végveszélyben a döner Németországban

Végveszélybe kerülhet egy tervezett uniós szabály miatt az egykori Nyugat-Berlinben kifejlesztett török gyorsétel, a döner - írta csütörtökön a Bild című német lap. A beszámoló szerint az Európai Parlament (EP) környezetvédelmi bizottsága a Zöldek és a szocialisták nyomására kezdeményezte, hogy az egészségi kockázatok miatt tiltsák meg a foszfát használatát a dönerhús-gyártásban.

Amennyiben az EP elfogadja a bizottság álláspontját, az egész ágazatot végveszélybe sodró döntés születhet decemberben. Az élelmiszeriparban széles körben alkalmazott foszfátot a vízmegkötő tulajdonsága miatt használják a dönerhús-gyártásban, az anyag nélkül kiszáradna és szétesne a nyársra rétegzett hús. Betiltásával "összeomlana a dönerhús-gyártás" - mondta a Bildnek Renate Sommer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik EP-képviselője.

Az egészségpolitikára szakosodott képviselő pánikkeltéssel vádolta a Zöldeket és a szocialistákat, és rámutatott, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) adatai alapján a foszfátbevitel napi 4200 milligrammig veszélytelen, egy adag dönerhús pedig mindössze 134 milligramm foszfátot tartalmaz. A politikus kiemelte, hogy "az uniós állampolgárok a dönerfogyasztás révén egy év alatt legfeljebb annyi foszfátot visznek be szervezetükbe, mint amennyit másfél liter kóla elfogyasztásával". A Bild hozzátette, hogy az EP más húskészítmények esetében 2014 óta engedélyezi a foszfát használatát, ami az jelenti, hogy az uniós parlament "diszkriminálja a dönert".

A lap szerint az EU-ban naponta 500 tonna dönerhúst értékesítenek, és ennek 80 százalékát Németországban állítják elő. Az ágazat 110 ezer embernek ad munkát. A nyárson sült hússal töltött szendvicset a hagyomány szerint egy anatóliai bevándorló, Kadir Nurman vette fel először az étlapra a nyugat-berlini belvárosban, a Bahnhof Zoo mellett működő falatozójában 1972-ben. A hús mellett akkor még csak hagyma és saláta volt a zsömlében, de az új fejlesztés így is óriási sikert aratott, és végül a másik klasszikus berlini gyorsételnél, a curryvel és paradicsomszósszal ízesített kolbásznál - a currywurstnál - is nagyobb karriert futott be.

PestiSracok facebook image

Magyarországon döner kebabként is ismert szendvicsre egész iparág épült, amely törökök - illetve török bevándorlók - ellenőrzése alatt áll. A dönerrel foglalkozó európai török cégeknek külön érdekképviseletük is van, a berlini székhelyű ATDID.

A Bild cikke nyomán német sajtóban megjelent beszámolók alapján nem valószínű, hogy rövidesen veszélybe kerül a döner. Az ügy onnan ered, hogy az EU-ban nincs egységes szabályozás az úgynevezett nyársas húskészítmények foszfáttartalmáról. Így például Németországban szabad, Csehországban pedig tilos a foszfát hozzáadásával készült döner-, gyros vagy egyéb nyársas hús forgalmazása. Az Európai Bizottság javasolta, hogy engedélyezzék valamennyi tagállamban az ilyen foszfáttartalmú - az üzleteknek rendszerint nyársra húzva előkészített, fagyasztott állapotban kiszállított - hústermékek árusítását. Az EP környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottsága viszont ellenzi a javaslatot. A testület szerint a végleges döntés előtt be kell várni az EFSA vizsgálatát a foszfáttartalmú élelmiszer-adalékanyagok lehetséges egészségkárosító hatásairól. A hatósági vizsgálat várhatóan jövőre ér véget. Az EP decemberben csupán a bizottsági előterjesztésről dönt majd, vagyis a jelenlegi szabályozás egyelőre biztosan nem változik, és az EP nem is tudná betiltani a foszfáttartalmú dönerhúst, mert nincsen ilyen felhatalmazása.

Forrás: MTI; fotó: faz.net

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.