Pesti Srácok

96 évesen kell börtönbe mennie az egyik utolsó élő auschwitzi lágerőrnek

96 évesen kell börtönbe mennie az egyik utolsó élő auschwitzi lágerőrnek

Le kell töltenie börtönbüntetését Oskar Gröningnek, az egyik utolsó élő auschwitzi lágerőrnek - közölte döntését pénteken a német alkotmánybíróság, elutasítva a magyar zsidók százezreinek legyilkolásában bűnrészesnek talált 96 éves férfi egészségi okokra hivatkozó alkotmányjogi panaszát.

A testület azzal indokolta döntését, hogy nem lát a börtönbüntetés letöltéséből fakadó semmilyen kockázatot Gröning egészségére nézve, az ezzel kapcsolatos esetleges hátrányok pedig orvosolhatók a büntetés-végrehajtási intézeten belül. Az alkotmánybíróság ugyanakkor megjegyezte: egészségi állapota romlása esetén bármikor szüneteltethető a büntetés végrehajtása.

A bírói testület kiemelte: Gröning bűncselekményének súlyossága sokat nyom a latban ahhoz, hogy végrehajtsák büntetését.

Kathrin Söfker, az illetékes, hannoveri ügyészség szóvivője hozzáfűzte, hogy az egykori lágerőrnek hamarosan meg kell kezdenie büntetése letöltését, s már találtak is számára egy idős és beteg rabok fogadására alkalmas büntetés-végrehajtási intézményt Alsó-Szászországban.

PestiSracok facebook image

Az orvosszakértő korábbi megállapítása szerint a férfi alkalmas a büntetés letöltésére, ugyanakkor követelmény a megfelelő orvosi és ápolói ellátás a börtönben.

Gröninget háromszázezer rendbeli gyilkosságban való bűnrészesség miatt 2015 nyarán ítélte négy év szabadságvesztésre a lüneburgi tartományi bíróság. Az ítélet 2016 novemberében emelkedett jogerőre

Oskar Gröning a náci párt fegyveres szervezete, az SS önkéntesen csatlakozó tagjaként 1944-ben, az úgynevezett magyar akció (Ungarn-Aktion) idején a haláltáborba szállított és gázkamrába küldött emberek hátrahagyott csomagjait kezelte, előkészítve a terepet a deportáltak következő csoportjának, és bevételezte, majd az SS berlini központjába küldte a csomagokban talált pénzt.

Az auschwitzi könyvelő néven is emlegetett lágerőr abban is közreműködött, hogy az SS javára hasznosítsák a deportáltak értéktárgyait, állandó feladatai közé tartozott a deportáltak felügyelete, valamint az ellenállás és a menekülési kísérletek megakadályozása fegyveres erővel.

A férfi ellen már 1977-ben is folyt nyomozás, ezt később azonban leállították. A hannoveri ügyészség által indított új perbe beléptek mellékvádlók is, többnyire holokauszt-túlélők és áldozatok rokonai, köztük magyar állampolgárok is.

Oskar Gröning a bíróság előtt tett vallomásában hangsúlyozta: kétségtelen, hogy "erkölcsileg bűnrészes" a haláltábor működtetésében, és ezért bocsánatot kér, ügyének büntetőjogi vonatkozásait azonban a bíróságnak kell megítélnie. Az utolsó tárgyalási napon azt mondta, hogy "nem lett volna szabad közreműködni" mindabban, ami Auschwitzban történt.

MTI; Fotó: The Times

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.