Pesti Srácok

Az ATV menesztette Havast, pedig szerinte az általa visszautasított, csalódott nők gyűlölködnek ellene

Az ATV menesztette Havast, pedig szerinte az általa visszautasított, csalódott nők gyűlölködnek ellene

Nemcsak ideiglenesen tűnik el az ATV képernyőjéről Havas Henrik, hanem végleg megválik tőle a csatorna, amely az első zaklatási beszámolókra még nem reagált, később pedig felfüggesztette. Havas eközben érdekes ellentámadásba lendült, és azt hangoztatta, hogy az általa visszautasított, és emiatt sértett, csalódott nők gyűlölködéséről beszélt.

Végleg leveszi a képernyőről Havas Henrik műsorait az ATV – értesült a Magyar Idők. A csatorna nem hosszabbítja meg a többek által szexuális zaklatással vádolt Havas szerződését, amely a hónap végén jár le. A menesztett tévés műsorainak vezetését ideiglenesen Fiala János veszi át.

A tévés szerdán, a Pesthír.hu-nak adott interjújában arról beszélt, hogy Görög Zita és Sütő Enikő „szerepet játszottak” abban a főzőműsorban, melyben Görög szerint Havas fogdosta. A nőről, aki a TV2-nek beszélt nemrégiben arról, hogyan erőszakoskodott vele az újságíró, Havas úgy beszélt:

PestiSracok facebook image

A műsorvezető egyébként is úgy látja,

Havas – felidézve egy beszélgetését Hajdú Péterrel – azt mondta: egy normális férfi nem azokra a nőkre büszke, akiket meghódított, hanem arra, hogy mennyi nőről volt képes lemondani! Egyetlen nőt se akarok megbántani, de ha a sértett nőket sorba állítanánk, a sor innen a Pozsonyi úttól elérne a Kálvin térig – fogalmazott Havas.

Ismert, a Való Világ egykori szereplője, Baukó Éva vallomása után többen is a nyilvánosság elé álltak: Gesztesi Károly színész szerint volt feleségét, Liptai Claudiát rendszeresen zaklatta Havas, majd Molnár Anikó – a szintén valóságshow-ból ismert nő – tárta fel történetét. Sajtóértesülések szerint Havas rajtuk kívül Vágó István feleségét és Görög Zita manökent, fotómodellt is molesztálta.

magyaridok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.