Pesti Srácok

Az ISIS harcosainak ezreit engedhette titokban elmenekülni az amerikai hadsereg

Az ISIS harcosainak ezreit engedhette titokban elmenekülni az amerikai hadsereg

Az Iszlám Állam több ezer harcosa hagyhatta el a terrorszervezet egykori szíriai fellegvárát, Rakkát egy, az Egyesült Államok által jóváhagyott titkos megállapodás keretében - állította a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet egy magas rangú korábbi parancsnoka, Talal Silo, aki időközben Törökországba szökött. Az Egyesült Államok állítólag azért támogatta a megállapodást, mert gyors győzelmet akart Rakkában.

Talal Silo szerint a Washington vezette terrorellenes koalíció támogatását élvező SDF iszlamisták buszokkal való elszállítását készítette elő Rakkából abban az időben, amikor az ernyőszervezet a város visszafoglalásáért küzdött az Iszlám Állam ellen. Silo korábban az SDF szóvivőjének tisztségét látta el, s ebben a minőségében október közepén - amikor az említett megállapodás megszületett - még azt állította, hogy kevesebb mint 300 szélsőséges hagyta el Rakkát családtagjaival, míg a többiek a harcok a folytatása mellett döntöttek.

A Reuters hírügynökségnek most adott interjújában Silo viszont már azt mondta, jóval több dzsihadista hagyta el Rakkát a korábban közöltnél, s az iszlamisták utolsó leheletéig tartó harcokról szóló beszámolók mindössze az újságírók félrevezetését szolgáló "színjáték" részei voltak, céljuk az volt, hogy a város evakuálása rejtve maradjon. Mint mondta, mintegy 4000 embert vittek ki a városból, s 500-at leszámítva mind harcosok voltak. Silo beszélt arról is, hogy a nemzetközi koalíció egyik amerikai tisztségviselője, akit nem nevezett meg, áldását adta a szélsőségesek evakuálására vonatkozó megállapodásra.

Talal Silo szerint az Iszlám Állam és az SDF közötti megbeszéléseket Sahin Cilo, az ernyőszervezet egyik parancsnoka folytatta a szélsőségesek közvetítőjével, akinek féltestvére az Iszlám Állam rakkai emírje volt akkor. Miután megállapodásra jutottak a város kiürítéséről, Cilo az amerikai hadsereg Dzsalabíjában fekvő támaszpontjára indult, ahol jóváhagyták az alkut. Hozzátett, az Egyesült Államok azért támogatta a megállapodást, mert gyors győzelmet akart Rakkában, hogy az SDF tovább nyomuljon az ország keleti részén levő Deir-ez-Zór tartományba, ahol Bassár el-Aszad szíriai elnök csapatai is offenzívát indítottak. Úgy tudni, a szélsőségesek is ebbe a tartományba mentek. Amerikai tisztségviselők Silo beszámolóját "kitalációnak és koholmánynak" nevezték, ugyanakkor a török biztonsági erők egyik tisztségviselője megerősítette. Silo három hete szökött Törökországba. Ankara és Washington között feszültté vált a viszony az SDF támogatása miatt, hiszen az ernyőszervezet fő erejét adó, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát Törökország terrorszervezetnek tekinti.

PestiSracok facebook image

Október közepén egymásnak ellentmondó közlések láttak napvilágot arról, hogy az Iszlám Állam külföldi harcosai elhagyhatták-e Rakkát vagy sem. A brit BBC később az evakuációban részt vevő egyik sofőr beszámolójára hivatkozva közölte, hogy a Rakkát elhagyó konvoj majdnem 7 kilométer hosszan kígyózott, s 50 teherautóból, 13 buszból és az iszlamisták 100 járművéből állt, zsúfolásig töltve harcosokkal és hadfelszereléssel. A török kormány aggodalmát fejezte ki, hogy az Iszlám Állam fellegvárából evakuált harcosok Törökországba szökhettek, és ott vagy nyugati országokban terrorcselekményeket követhetnek el.

Forrás: MTI; fotó: bild.de

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.