Pesti Srácok

Egyre erősebb a Fidesz, a Jobbik zuhanórepülésben van

Egyre erősebb a Fidesz, a Jobbik zuhanórepülésben van

A Fidesz népszerűsége folyamatosan nő – ez derül ki a Republikon Intézet közvélemény-kutatásából, amelyet az intézet médiapartnereként a 24.hu közöl elsőként. A lap szerint az MSZP és a Jobbik elmúlt hónapokbeli zuhanásából az LMP és a DK profitálhatna, de egyelőre úgy tűnik, hogy nem hozzájuk pártoltak át a kiábrándult ellenzéki szavazók

- ez derül ki a Republikon Intézet közvélemény-kutatásából, amelyet az intézet médiapartnereként a 24.hu közöl elsőként.

A lap azt írja: 2017. májusi relatív mélypont után, amikor a Fidesz 45 százalékon állt a pártválasztók körében – szemben a Jobbik és az MSZP 19-19 százalékával –, az októberi rekordmagas, 54 százalékos támogatottságot most még 3 százalékponttal növelni is tudta a kormánypárt, amely így 57 százalékon áll. Ehhez képest a most már anyagilag is elég nagy bajban lévő Jobbik két százalékpontot veszítve 13 százalékra esett, ennél alacsonyabb támogatottságot még nem mért neki 2017-ben a Republikon. Az MSZP stagnál: a szeptemberi 11 százalékos mélypontot októberre fel tudta tornázni 12 százalékra, ám novemberre újra visszaesett erre a szintre.

PestiSracok facebook image

- írja a 24hu.

A teljes népességet tekintve 34 százalékon áll a Fidesz (ez 2 százalékpontos emelkedés), 8 százalékon a Jobbik és 7 százalékon az MSZP. A kisebb pártok közül az LMP hónapok óta tartja a 4 százalékot, míg a DK-nak 3 százalékot, a Momentumnak pedig 2 százalékot mért a Republikon Intézet.

Forrás: 24.hu;

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.