Pesti Srácok

Elhunyt Fábián Juli énekesnő

Elhunyt Fábián Juli énekesnő

Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után szombaton Budapesten elhunyt Fábián Juli. Az énekesnő, dalszerző, dalszövegíró 37 éves volt. Békésen távozott családja, barátai és zenésztársai körében - közölte Szepesi Mátyás, a művész menedzsere. Fábián Juli a szakma és a közönség által az egyik legtöbbre tartott magyar díva volt, aki a dzsessz és a pop műfajában számos sikeres produkció részese volt. Az énekesnő korábban Facebook-oldalán jelentette be, hogy rákos megbetegedésben szenved.

Fábián Juli 1980-ban született, zenei tanulmányait a Petőfi Sándor Általános iskola Ének-Zene tagozatán alapozta meg, ahol klasszikus zongorát is tanult. Később a Külkereskedelmi Főiskolán szerzett diplomát, amellyel párhuzamosan az Etűd Zeneiskolában sajátította el a dzsesszének alapjait. Tanárai Munkácsi Bea és Winand Gábor voltak. Két év énektanulás után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakára, Berki Tamás tanítványaként. Pályafutása első éveiben énekelt a kizárólag női tagokból álló Soft Jazz Bandben, saját dzsessz kvartettjében, a Just In Time-ban és a Jazzjetben. Rendszeres vendége volt a Gyárfás István Triónak, több alkalommal énekelt Pege Aladár zenekarával, a Budapest Jazz Orchestrával, a Free Style Chamber Orchestrával, több ízben fellépett a Magyar Rádió Márványtermében. 2005-től dzsesszéneket tanított az Etűd Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolában.

Fábián Juli 2003-ban három számban közreműködött a Deseő Csaba-Gyárfás István Trio Tale című lemezén, 2005-ben az elektronikus zenét játszó Erik Sumo Band tagjaként a My Rocky Mountain című CD-n énekelt. 2007-ben és 2008-ban az egyik legismertebb jazz-énekverseny, a Montreux Jazz Voice Competition legjobb nyolc énekese közé jutott. 2005-től öt éven át énekelt a népszerű nujazz csapatban, a Barabás Lőrinc Eklektricben, amellyel két stúdióalbumot (Ladal - 2007; Trick - 2009) készített. 2009-ben a Fábián Juli Jazz Riff-fel csinált lemezt Honey & Chili címmel. 2010-ben énektanárként közreműködött az első hazai X-Faktor versenyzőinek szakmai felkészítésében.

2011-ben elnyerte a Lakatos-Ablakos Dezső Ösztöndíjat, ugyanebben az évben a Sárik Péter zongoristával közös duójával Harmony címmel publikált zeneanyagot. Szintén 2011-ben megjelent Zoohackerrel közös elektroakusztikus duójának négyszámos EP-je, a Girly, majd a formáció indult A Dal 2012-ben és a Like A Child című dallal bejutott a nyolcas döntőbe. Fábián Juli & Zoohacker 2015-ben stúdióalbumot jelentetett meg Shine címmel. Valamennyi nagy hazai nyári fesztiválon fellépett.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI;

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.