Pesti Srácok

Már Donald Tusk is kihátrálna a kötelező kvótából, de többen ragaszkodnak hozzá

Már Donald Tusk is kihátrálna a kötelező kvótából, de többen ragaszkodnak hozzá

A görög miniszterelnök céltalannak, nem helyénvalónak és értelmetlennek nevezte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke véleményét, hogy a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztására szolgáló kvótarendszer nem érte el a célját, és a jövőben a tagállamok teljes egyetértésével kell dönteni az ügyben.

Az uniós országok állam-, illetve kormányfőinek csütörtökön kezdődő kétnapos brüsszeli csúcstalálkozója előtt Alexisz Ciprasz azt hangsúlyozta, nem sok esélyt ad Tusk javaslatának elfogadására. A görög kormányfő leszögezte: országa mindenesetre nem fog olyan nyilatkozathoz hozzájárulni, amely nem tartalmazza a menekültek tagállamok közötti arányos elosztását. A csúcs napirendi pontjai között ugyanis szerepelnek a migrációs kérdések is.

Donald Tusk az uniós állam- és kormányfői találkozóra szóló meghívó levélben „hatástalannak” és „rendkívül megosztónak” minősítette a kötelező menekültügyi kvótákat. Az Európai Bizottság éles bírálatának adott hangot ezzel összefüggésben, s Németország sem rejtette véka alá, hogy nem osztja a tanács elnökének álláspontját, és kiáll a kötelező kvótarendszer mellett.

Az uniós tagországok belügyminiszterei minősített többségi szavazással, mások mellett Csehország és Magyarország ellenkezése dacára fogadták el 2015 szeptemberében a migrációs nyomás által különösen sújtott Görögország és Olaszország tehermentesítésére szolgáló, 120 ezer menedékkérő áthelyezését célzó mechanizmust. Az Európai Bizottság múlt csütörtökön jelentette be, hogy új szakaszba lépteti, az Európai Bíróság elé utalja a Csehország, Lengyelország és Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárást, mert ez a három ország nem hajlandó teljesíteni a menekültek elosztásáról hozott uniós határozatot.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.