Pesti Srácok

Mikor fizetitek ki a diákokat, Klára?  - Molinó fogadta Gyurcsány hitvesét a lakossági fórumon

Mikor fizetitek ki a diákokat, Klára?  - Molinó fogadta Gyurcsány hitvesét a lakossági fórumon

Molinót feszített ki a Fidelitas Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök feleségének csütörtöki budapesti, Összehozzuk Magyarországot című lakossági fórumán. Dobrev Klára a molinó kifeszítése után azt hangoztatta, a kormányt jövőre le kell váltani, mert lop, csal, hazudik.

A szervezet képviselői a Czeglédy-ügyre utalva egy Mikor fizetitek ki a diákokat, Klára? feliratú posztert feszítettek ki a teremben, amelyben Dobrev Klára mintegy százfős hallgatósága előtt egyebek mellett az oktatás és az egészségügy helyzetéről beszélt, igazságtalannak nevezve a kormány politikáját. Az akciót követően Virágh Előd, a budapesti Fidelitas ügyvezető alelnöke sajtótájékoztatón azt mondta, hogy karácsony közeledtével továbbra is hiába várják a Czeglédy Csaba által megkárosított diákok, hogy kifizessék őket.

- tette hozzá. Úgy fogalmazott, hogy „mint ismeretes", a Dobrev Klára vezette Altus Portfólió Kft. legalább háromszor nyújtott százmillió forint körüli kölcsönt Czeglédy Csaba "bűnszervezetének".

PestiSracok facebook image

- jegyezte meg. Feltette a kérdést, a legkiszolgáltatottabb munkavállalók, a diákok és a nyugdíjasok miért nem érdemelnek ilyen bőkezű segítségnyújtást.

Virágh Előd úgy fogalmazott, látható, hogy az Altus Portfólió Kft. által finanszírozott bűnszervezet és a DK vezetése között olyan összefonódás van, amelyet már a hatóságok is kíváncsian vizsgálnak, Kecskeméten már meg is hallgatták Dobrev Klárát. Az ügyvezető alelnök azt mondta, szeretnék tudni, hogy a DK más vezetői is részt vettek-e a "tiltott pártfinanszírozási útvesztőben". Szavai szerint "nemrég látott napvilágot", hogy Oláh Lajos testvére lett annak a "svájci-angol hátterű offhore adótrükköző" cégnek a tulajdonosa, amely a sajtó szerint "energetikai ügyletekben nyelhetett el" olyan pénzeket, amelyek a Czeglédy-ügyhöz hasonlóan, útvesztők során a pártkasszába kerülhettek. Virágh Előd hangsúlyozta, azt is szeretnék tudni, hogy Oláh Lajos hatékonyabban végezte-e a DK finanszírozását, mint az országgyűlési képviselői munkáját a VI. és a VII. kerületben.

Párkányi Eszter, a Fidelitas szóvivője úgy fogalmazott, hogy Szelényi Zsuzsanna, Kónya Péter és Kész Zoltán "függetlennek álcázott" képviselők nem szavazták meg a diákok mielőbbi kártalanítását szorgalmazó országgyűlési javaslatot.

- nyomatékosította. A kárrendezés után a követelés az államra száll át, így Czeglédy Csaba és "bűntársai" már nem a fiataloknak, hanem az adófizetőknek tartoznak - jelentette ki, hangsúlyozva, bíznak benne, hogy a törvény a teljes szigorával sújt majd le. Arra a kérdésre, miért állítják olyasvalakiről, hogy bűnöző, akiről ezt soha nem mondták ki, Párkányi Eszter úgy felelt, ők egy véleményt fogalmaztak meg.

Dobrev Klára a molinó kifeszítése után azt hangoztatta, a kormányt jövőre le kell váltani, mert lop, csal, hazudik. Azt kérte a jelenlévőktől, hogy áprilisban tegyék magukat szabaddá néhány hétre, mert ilyen túlerővel szemben csak akkor van esélyük nyerni, ha bekopognak a választópolgárokhoz, és mindenkit elérnek. A voksok elcsalásának kivédésére pedig minden egyes szavazókörben ott kell ülnie "a demokratikus ellenzék" egy képviselőjének - vélekedett. Oláh Lajos kiemelte, ők el mernek jönni, nyílt lakossági fórumot tartanak, ezzel szemben Orbán Viktor miniszterelnököt nem lehet kérdezni.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.