Pesti Srácok

Minden napra akad egy-egy jó hír Balog Zoltán szerint

Minden napra akad egy-egy jó hír Balog Zoltán szerint

Minden napra akadna egy-egy jó hír, egy-egy biztató eredmény, egy új fejlesztés, egy megnyíló lehetőség. A mögöttünk lévő közel nyolc év „eredményei kezdenek beérni” – mondta az emberi erőforrások minisztere a szombaton több megyei napilapban megjelent interjújában.

– közölte Balog Zoltán.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériumához jellemzően olyan területek tartoznak, amelyeken nehéz gyors sikereket elérni, a legtöbb területen mégis sikerült. Az egészségügyi és szociális szférában dolgozó 190 ezer ember felháborítóan keveset keresett, miközben elvárták tőlük az áldozatos, kemény munkát. Ezt a rossz gyakorlatot váltotta fel béremelések sora.

– mutatott rá a miniszter.

A tanárhiánnyal kapcsolatos „lejárató szándékú hírgyártás” kapcsán a miniszter arra mutatott rá: ma mintegy kétezerrel több tanár dolgozik a pályán, mint 2010 előtt.

– tette hozzá.

– mondta az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán emlékeztetett arra is, hogy kilencedik osztályig minden gyermek ingyen kapja a tankönyvet. Az óvodáskorú gyerekek 85 százaléka napi háromszor kap ingyen enni, az általános iskolákban minden második gyermek ingyen eszik.

– mondta Balog Zoltán.

Arra a kérdésre, hogy gyakorolja-e még eredeti hivatását, a református lelkészi szolgálatot, Balog Zoltán elmondta: az egyház belső rendje szerint szüneteltetnie kell lelkészi szolgálatát annak, aki országgyűlési képviselő. Viszont fenntarthatom a „lelkészi jellegemet”.

MTI; Fotó: MTI Kovács Attila

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.