Pesti Srácok

Népszavazás lesz a 3-as metró akadálymentesítéséről

Népszavazás lesz a 3-as metró akadálymentesítéséről

A főváros nem akadályozza a 3-as metró akadálymentesítéséről szóló népszavazási kezdeményezést – áll Tarlós István főpolgármester és helyettese, Bagdy Gábor szerdai közleményében. Közölték: a metró akadálymentesítéséhez nem az empátia vagy a szándék hiányzik, az „esetleges tervmódosítás csak pénzügyi forrás kérdése”.

A referendumot személyében hiteltelen politikus kezdeményezte, aki korábbi városvezetőként semmit nem tett a metró akadálymentesítéséért, másfelől a kérdést meggondolatlanul fogalmazta meg, mert az M3-as metróvonal felújítása megfelel a törvényi rendelkezéseknek. Így a megfogalmazott kérés még népszavazás nélkül is teljesülne – írták. Az utas- és forgalombiztonság alapvető fontossági sorrendjében tudunk dolgozni, és így is sokkal többet valósítunk meg a rászorulók érdekében, mint az MSZP-SZDSZ tette az M2-es metró felújításakor – közölte Tarlós István és Bagdy Gábor.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője szerdán jelentette be, hogy kilenc ellenzéki párt összefogott, és közösen gyűjti az aláírásokat azért, hogy a budapestiek népszavazáson dönthessenek a 3-as metró teljes akadálymentesítéséről. Horváth mellett a budapesti Városházán Cseh Katalin, a Momentum elnökségi tagja, V. Naszályi Márta, a Párbeszéd elnökségi tagja, Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke, Csárdi Antal, az LMP fővárosi közgyűlési képviselője, Élő Norbert, a DK budapesti koordinációs tanácsának tagja, Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányának elnöke, Bartha Péter, a Modern Magyarországért Mozgalom elnökségi tagja és Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke is megjelent. A szocialista politikus, aki november közepén kezdeményezett népszavazást a metró akadálymentesítéséről, elmondta, százharmincnyolcezer érvényes aláírást kell összegyűjteniük.

Horváth Csabát főpolgármester-helyettesként nem érdekelte a metró

PestiSracok facebook image

Azok beszélnek a 3-as metróról, akik hagyták szétrohadni – reagált szerdán Horváth Csaba és más ellenzéki politikusok nyilatkozatára Hidvéghi Balázs. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség kommunikációs igazgatója szerint teljesen hiteltelen, hogy most azok beszélnek a 3-as metróról, akik húsz éven át tartó fővárosi vezetésük és a kormányzásuk alatt hagyták azt szétrohadni. Horváth Csaba és társai akkor a kisujjukat sem mozdították a budapestiek biztonságos közlekedése érdekében. Nemhogy az akadálymentesítés nem jutott akkor eszükbe, hanem tőlük aztán lerobbanhatott volna az egész 3-as metró. A 4-es metró beruházásról meg ne is beszéljünk, azt meg szétlopták. A kormány és a főváros erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült befejezni a 4-es metrót és elindult a 3-as metró felújítása, amelyre már évtizedekkel ezelőtt lett volna szükség.

Forrás: MTI Fotó: PS

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.