Pesti Srácok

Spiró: Kelet- Európában az átmeneti időszakot szoktuk pontatlanul demokráciának nevezni

Spiró: Kelet- Európában az átmeneti időszakot szoktuk pontatlanul demokráciának nevezni

Tovább él a jobbágymentalitás - mondja Spiró György, a Kőbéka című új regényével jelentkező író, aki szerint még a szocializmusban is jobban álltunk. Az eheti HVG-ben megjelent interjúban az író új kötete kapcsán úgy nyilatkozott, hogy szerinte "a második világháború óta nem volt példa arra, hogy Magyarországon is világtendenciák uralkodjanak és ne legyünk fáziskésésben."

Az író a lapnak kifejtette, hogy szerinte Magyarországon nem új az a mentalitás, hogy nem munkával, hanem rablással lehet vagyont szerezni, gyakorlat volt a Horthy-korszakban, a nyilasok idején és a háború után egyaránt. Ahogy az előjogok rendszere is szinte folyamatosan működött, a dzsentrivilágban és a szocializmusban is, csak a kiváltságosok cserélődtek. Spiró azt mondja, ebből a hosszú, másfél évszázados folyamatból született meg nálunk - ironikus módon már a rendszerváltás után - a szovjet embertípus, amelynek jellemzője az önfeladó, erőszakos kollektivizmus, a közöny, az engedelmesség a hiszékenység. A regnáló hatalom jól ismeri a léteztetett szocializmus gyakorlatát, és az állam ma ugyanúgy szól bele a gazdaságba és az egyéni sorsokba. Egy félfeudális államkapitalizmus jött létre. Új regénye miatt utánanézett az 1945-48-ig tartó időszaknak, kiderült számára, hogy nem volt eleve eldöntve, hogy szovjet típusú diktatúra következik-e utána vagy valami egyéb. Nagy volt a káosz, végül Sztálin döntött, akinek szabad kezet adtak a nyugatiak. Arra a kérdésre, hogy a rendszerváltás utáni éveket, amelyet Orbán az átmenet zavaros éveinek nevezett, hasonlóak voltak-e, Spiró azt mondta: "A kilencvenes évek elejétől nem győzött csodálkozni, hogyhogy még nincs diktatúra. Minden tiszteletem azoké a kelet-európai társadalmaké, amelyek 20-25 évik optimistán kitartottak valahogy. Míg Lengyelországban aktív ellenállást fejtettek ki a diktatórikus próbálkozásokkal szemben, nálunk passzívat." Spiró György szerint a Magyarország továbbra is a Nyugat bérmunkása, a nyugati cégeket a Fidesz épp úgy a tenyerén hordozza, mint a szocialisták, de nem is tehetnek mást. Az író úgy véli, távolabb kerültünk Európától már, mint a reformkor óta bármikor.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.