Pesti Srácok

Szijjártó Péter üdvözölte Donald Tusk felébredését kvótaügyben

Szijjártó Péter üdvözölte Donald Tusk felébredését kvótaügyben
MTI Fotó: KKM

A külgazdasági és külügyminiszter üdvözölte az MTI-nek adott, csütörtöki telefonos nyilatkozatában Donald Tusk álláspontját a kötelező betelepítési kvóta ügyében. A legfontosabb ügyekről döntő Európai Tanács lengyel elnökét egyúttal az EU első számú vezetőjének nevezte, amitől feltehetően nem lesz elragadtatva Jean-Claude Juncker, aki nagyon szeretné az unió tényleges kormányává felemelni az elvileg csak szakmai ügyekkel foglalkozó, de újabban sokat politizáló Európai Bizottságot.

– jelentette ki Szijjártó Péter, aki az egyesült államokbeli San Franciscóban tartózkodik, és tárgyal a helyi üzleti élet, valamint a magyarság ottani képviselőivel. A miniszter hangsúlyozta, hogy az illegális bevándorlást meg kell állítani, nem pedig szervezni:

PestiSracok facebook image

Donald Tusk az uniós állam- és kormányfői találkozóra szóló meghívó levélben „hatástalannak” és „rendkívül megosztónak” minősítette a kötelező menekültügyi kvótákat. Az Európai Bizottság élesen bírálta ezért Tuskot, valamint Németország és Görögország is jelezte, hogy nem osztja a tanács elnökének álláspontját, és kiáll a kötelező kvótarendszer mellett.

– szögezte le Szijjártó Péter. Ez a bevándorláspolitika nagyon komoly veszélyt hozott az európai emberekre, az illegális bevándorlási hullámok ugyanis nagyon jó lehetőséget adtak a terrorszervezeteknek arra, hogy elküldjék terroristáikat Európába. Az eredmény világos: az elmúlt két évben a kontinensen 27 súlyos terrortámadás történt, amelyek 330 ember halálát okozták, további 1300-an pedig megsérültek – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.