Pesti Srácok

Szijjártó: Ukrajna megsértette a NATO-val szembeni kötelezettségeit

Szijjártó: Ukrajna megsértette a NATO-val szembeni kötelezettségeit

Ukrajna azáltal, hogy a kisebbségi jogokat súlyosan sérti, elfogadta az új oktatási törvényét, vállalt európai uniós kötelezettségei mellett NATO-kötelezettségeinek sem tesz eleget - jelentette ki Szijjártó Péter szerdán Brüsszelben, a NATO-tagországok kétnapos külügyminiszteri tanácskozásának szünetében.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: Ukrajna éves nemzeti programjában vállalta a kisebbségi jogok tiszteletben tartását és fejlesztését, de ezzel teljes mértékben ellentétes az új oktatási törvény elfogadása. Ukrajna az oktatási törvény elfogadásával nem kétoldalú akciót folytat Magyarországgal szemben, hanem nemzetközi vállalásainak nem tesz eleget.

- hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter. Kijelentette, Magyarország semmiféle geopolitikai játszma oltárán nem hajlandó feláldozni a kárpátaljai magyarok érdekeit, ezért ellenzi, hogy az Ukrajna által okozott helyzetet a NATO elfogadja. Nem Magyarország, hanem Ukrajna állított elő új helyzetet. Ha Kijev visszavonja a törvényt, Magyarország újra a leghangosabb támogatója lesz európai és euroatlanti törekvéseinek.

PestiSracok facebook image

Amennyiben Kijev azt akarja, hogy a kárpátaljai magyarok is elsajátítsák az államnyelvet, akkor fejleszteniük kell az ukrán nyelvtanulás hatékonyságát, de elvenni a magyaroktól az anyanyelven tanulás jogát nem lehet - húzta alá Szijjártó Péter.

Az ukrán parlament szeptember elején szavazta meg az új oktatási törvényt, mely az óvodai és az általános iskolák szintjére korlátozza a nemzeti kisebbségek anyanyelvén történő oktatást, a középiskolai és felsőoktatás nyelvévé viszont kizárólag az ukránt teszi. A Petro Porosenko elnök által is aláírt törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikke miatt több szomszédos ország is tiltakozott, köztük Magyarország, Románia és Lengyelország. A jogszabály ezen része - amely egyébként csak 2020 szeptemberétől lépne hatályba - kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az ukrán. Ennek megvalósítása mellett a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban. Az 5. osztálytól kezdve minden tantárgyat ukránul oktatnak majd, viszont engedélyezi a törvény egy-két vagy több tantárgy oktatását bármely európai uniós tagország nyelvén.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.