Pesti Srácok

A Tiszából emelték ki a Szolnokon eltűnt fiú holttestét

A Tiszából emelték ki a Szolnokon eltűnt fiú holttestét

Holttestet emeltek ki a Tiszából szerdán Szolnokon a "százlábú hídnál" a hivatásos tűzoltók - közölte S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője. Sajtóinformációk szerint a karácsony előtt eltűnt 17 éves J. Bence holttestét találták meg. A fiú édesapja szerda délután a Facebook-on erősítette meg, hogy megtalálták fia holttestét.

Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a haláleset körülményeit a szolnoki rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja. Eközben a rendőrség visszavonta a karácsony előtt eltűnt 17 éves tiszavárkonyi fiú keresésére kiadott felhívást, de nem erősítette meg azt a sajtóinformációt, hogy az ő holttestét találták meg. A 24.hu ugyanakkor arról írt, a fiú édesapja a Facebook közösségi portálon erősítette meg, hogy megtalálták a még december 22-én, egy buli után eltűnt fia holttestét.

A Blikk információi szerint a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban tanuló 17 éves fiú egy Tisza-parti klubba ment bulizni eltűnése estéjén a barátaival. Egyik ismerőse arról számot be, hogy a buliról hazafelé tartva látta a magába mélyedő J. Bencét, amint a híd felé ballagott. Mint később megtudta, a fiúnak aznap este nagyon rossz kedve volt, és senki se tudta, miért.

Járomi Bence telefonja napok óta ki volt kapcsolva, a közösségi oldalára sem jelentkezett be. A rendőrség körözést adott ki, és keresőkutyákkal fésültették át a környéket – írja az esettel kapcsolatban az Index.hu hozzátéve, hogy a körözést a rendőrség szerdán visszavonta.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/Index.hu/blikk.hu/24.hu; fotó: facebook.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.