Pesti Srácok

Több mint kétszáz törvényjavaslatot fogadott el a parlament idén

Több mint kétszáz törvényjavaslatot fogadott el a parlament idén

Az Országgyűlés összesen 208 törvényjavaslatot fogadott el idén, 18 százalékkal kevesebbet, mint négy évvel korábban, ugyanakkor ötödével többet, mint 2009-ben.

A parlament honlapján elérhető információk alapján 2017-ben 68 ülésnapot tartottak a képviselők, eggyel többet, mint nyolc éve, de hússzal kevesebbet, mint 2013-ban. Az idén elfogadott indítványok közül 56 hozott létre új törvényt, míg 152 alkalommal változtattak már meglévő jogszabályokon. A köztársasági elnök két elfogadott előterjesztést küldött vissza megfontolásra, négy éve az a szám kilenc, 2009-ben pedig tizenkettő volt.

Nagy visszaesés tapasztalható az országgyűlési határozatokban is, a nyolc évvel ezelőtti 106, valamint a 2013-as 105 után mindössze 24 ilyen jogszabályt fogadtak el a képviselők.

A most született törvényjavaslatok döntő többségét, 167-et a kormány nyújtotta be, további 36-ot jegyeznek kormánypárti képviselők, hármat pedig bizottságok. Az ellenzék parlament elé vitt 132 javaslatából egy, a Jobbik korrupciós bűncselekmények elévülési idejét növelő indítványa kapott többséget.

PestiSracok facebook image

Az összesen 86 ellenzéki határozati javaslatból egyet sem fogadott el a Ház. Volt azonban három olyan megszavazott indítvány, amelyet kormánypárti és ellenzéki képviselők közösen jegyeztek: az ukrán oktatási törvényt elítélő, a Szent László-emlékévet létrehozó, valamint a magyar sport, parasport és diáksport napjait kijelölő határozati előterjesztéseket.

A kormánypárti padsorokból 2017-ben 56 alkalommal, ellenzéki oldalról 163 esetben interpellálták a kabinetet, ami időarányosan nem jelent változást a korábbiakhoz képest.

Idén az azonnali kérdések is a korábbiakhoz hasonló számban hangzottak el, azonban szóbeli kérdésből jelentősen többre került sor köszönhetően az ellenzéki képviselőknek, akik a nyolc évvel korábbi adatokat 65 százalékkal, a négy évvel ezelőttieket pedig 40 százalékkal növelték.

Nagyban változott az írásbeli kérdések aránya is a vizsgált időszakban. Míg a kormánypárti képviselők a 2009-es 138 és a 2013-as 40 után ezúttal csak 10 írásbeli kérdést tettek fel, addig az ellenzék 3.744 esetben kapott ilyen módon választ a kormánytól, vagyis 58 százalékkal több esetben, mint nyolc éve és 80 százalékkal nagyobb számban, mint négy évvel ezelőtt.

Mentelmi jogról szóló szavazásra ezúttal szinte alig került sor, a Ház öt esetben döntött annak fenntartásáról, ami alig több mint tíz százaléka a négy évvel korábbinak.

A Ház ebben az évben 19 alkalommal csökkentette ellenzéki képviselők tiszteletdíját, amire a korábbi ciklusokban nem volt lehetőség.

MTI; Fotó: Velvet

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.