Pesti Srácok

Több pénzt kapnak a katonák 2018-ban

Több pénzt kapnak a katonák 2018-ban

Január 1-jétől folytatódik a katonák béremelése: újabb 5 százalékkal emelkedik az illetményük. Ez a honvédelmi életpályában megkezdett bérrendezés 4. üteme - áll a Honvédelmi Minisztérium közleményében.

A honvédelmi vezetés számára - amint azt a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban is leszögezte - a legfontosabb érték a katona, az ember, ezért kiemelt cél, hogy a hazát hivatásszerűen szolgálók számára biztos megélhetést és kiszámítható jövőképet biztosítson. Ehhez - kormányzati döntés alapján - a tárca lépésről-lépésre biztosít versenyképes fizetést a katonáknak.

Ezzel - a kormány döntéseinek eredményeként - 2010-től számítva a végrehajtói állomány illetménye több mint 70 százalékkal (átlagosan bruttó 140 ezer forinttal) emelkedett. A tisztek esetében ez az emelkedés 30 százalék (bruttó 110 ezer Ft), a közalkalmazotti állománycsoport esetében pedig 40 százalék (közel bruttó 66 ezer Ft).

PestiSracok facebook image

2018-ban a gyermeket nevelő honvédelmi dolgozók támogatása is kiemelten fontos szerepet kap, hiszen a család érték, gyermekeink pedig legfontosabbak számunkra.

Az öngondoskodást támogatandó jövőre 10 százalékkal, havi 4700 forintra növekszik a honvédelmi dolgozók számára az önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás mértéke. Emellett jövőre is megőrzi a honvédelmi tárca az utóbbi években elért eredményeket a béren kívüli juttatások terén: a ruházati költségtérítés és a munkába járás támogatása a tárca dolgozói számára továbbra is megmarad, 2018-ban is biztosítja a tárca a havi 8 ezer forintos pénzösszeg folyósítását és havi 4000 forintos SZÉP-kártya feltöltést, valamint a közalkalmazottak számára a honvédelmi ágazati pótlékot, amelynek összege 16900 forint havonta.

Forrás: Honvédelmi Minisztérium, MTI; fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.