Pesti Srácok

Börtönbe küldhetik a Teréz körúti robbantás nyomravezetői díjára ácsingózó 35 éves lányt

Börtönbe küldhetik a Teréz körúti robbantás nyomravezetői díjára ácsingózó 35 éves lányt

Üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmény miatt vádat emeltek egy szentkirályi nő ellen, aki – a nyomravezetői díj megszerzése érdekében – valótlanul azt állította, hogy információja van a Teréz körúti robbantással kapcsolatban.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleménye szerint a 35 éves nő 2016. szeptember 30-án e-mail-üzenetet küldött a Miniszterelnökség sajtóirodájának, azt állítva, hogy fontos információja van a Teréz körúti robbantással kapcsolatban. A nő még aznap 11 órára találkozót kezdeményezett az egyik kecskeméti bevásárlóközpontban azzal az ígérettel, hogy felfedi a robbantó kilétét és indítékát. Felhívta a figyelmet arra is, hogy egy táskában 25 millió forint készpénzt hozzanak, és egy „szürke farmeres, fehér tornacipős lánynak” adják át.

A találkozón a – szürke farmerben és fehér tornacipőben megjelenő – vádlottat igazoltatták és a robbantás miatt folyó bűnügyben tanúként hallgatták ki. Kihallgatásán megállapították, hogy a robbantással kapcsolatban semmilyen érdemleges információja nincs, a célja kizárólag a nyomravezetői díj megszerzése volt. A nő néhány nappal később fizetés nélkül távozott egy panzióból, és ezzel 355 800 forintnyi kárt okozott. Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottat kétrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalással, illetve a kísérletével vádolja, és börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Az ügyben a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni – írták.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.