Pesti Srácok

Élő Anita kapta a Média a családért díjat

Élő Anita kapta a Média a családért díjat

Élő Anita vehette át, a Heti Válasz című lapban megjelent, egy tizenegy gyermeket nevelő család életét, mindennapjait bemutató Melyik nem kellett volna? című írásáért a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin 2017. évi, Média a családért díját csütörtökön Budapesten.

A Várkert Bazárban megrendezett díjátadó ünnepségen Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyekért is felelős államtitkára hangsúlyozta: idén, vagyis a családok évében a családok fokozott támogatása mellett fontos, hogy a lehetőségeikről hiteles forrásból, pontosan tájékozódhassanak az érintettek. Ehhez szükséges a média együttműködése is, amely közvetítheti, de rombolhatja is a családi értékeket – fűzte hozzá. Elismerés illeti azokat, akik segítenek abban, hogy Magyarország családbarát ország legyen. A családok éve elsősorban a figyelemről, a családbarát gondolkodásról szól – mondta a politikus, és arra kérte az újságírókat, hogy segítsenek közvetíteni ezeket az értékeket.

Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége a díjátadón arról szólt, hogy a család, különösen a nagycsalád olyan bástyát, védelmet jelent a szülők és a gyermekek számára egyaránt, amit semmi nem pótolhat.

Ma már a társadalom is igyekszik megkönnyíteni a családok életét és mindenhol tetten érhető a családok iránti figyelem. Ugyanakkor a kisgyermekes családok mellett az idősebb generációk, a nagyszülők is több odafigyelést érdemelnek. Ezt felismerve számos, az idősek életét bemutató, azt megkönnyítő programot is támogat a díjat jegyző alapítvány – mondta Lévai Anikó.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke abból az alkalomból, hogy az idén külön kategóriában a külhoni média számára is pályázatot hirdetett az alapítvány, úgy fogalmazott: nemzetünk jövője az egész Kárpát-medencében a keresztény értékrendű családokra épülhet, akiknek példamutatását mindenkinek meg kellene ismernie. Ezt az intézet is elősegíti a maga eszközeivel. A kormány által meghirdetett Külhoni magyar családok éve elnevezésű programsorozat keretében Hit és megmaradás címmel kárpátaljai magyar nagycsaládok mindennapjait bemutató riportkötetet jelentettek meg – mondta Szász Jenő.

PestiSracok facebook image

Az Emmi különdíját Jobbágyi Zsófia Magyar Hírlapban megjelent Dicsérj, dicsérj, dicsérj című vezércikke kapta. A Média a Nemzedékekért-díjat Horváth Ágnes és Horváth Szilárd, a Kossuth Rádió munkatársai, a Napközben című műsorban készült Aktív időskor című összeállításukért vehették át. A Külhoni média a családért díjat Kiss Réka, a hirek.sk oldalán megjelenő Otthontalan memoár című írásáért kapta. A Média a családért díj és a Média a nemzedékekért díj kategóriában közönségdíjast is választhattak a mediaacsaladert.hu honlapon szavazók. Előbbit Kozák Annamária, az Apa Akadémia című, a Katolikus Rádióban megjelenő műsoráért vehette át, utóbbit Finy Petra nyerte el, a wmn.hu oldalon megjelent Békén kell hagyni a gyerekeket című munkájával. Az esemény záróakkordja Emmer László Képmások című fotókiállításának megnyitója volt, amelyen a Képmás magazin címlapinterjúihoz készült fotókból láthat válogatást a közönség. A kiállítás megvásárolható képeinek vételárát a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek utalják a szervezők.

Forrás: MTI Fotó: MTI/ Máthé Zoltán

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.