Pesti Srácok

A Fidesz és az LMP felháborodott „Románia primitív kormányfőjének” kijelentésén

A Fidesz és az LMP felháborodott „Románia primitív kormányfőjének” kijelentésén

A Fidesz szerint elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan a román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozata. A kormánypárton kívül mindössze egyetlen ellenzéki erő tartotta szükségesnek reagálni a román kormányfő 1919-et és 1945-öt idéző kijelentése miatt.

A Fidesz kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs tette szóvá Mihai Tudose kijelentését, amelyben „akasztással fenyegette meg azokat az erdélyi magyarokat, akik a szülőföldjükön székely zászlót tűznek ki és kiállnak magyarságukért”. Hidvéghi a közleményében úgy fogalmazott, hogy ez a kijelentés a 20. század legsötétebb, legbarbárabb időszakait idézi, és olyan agresszivitásról tanúskodik, amely egy magát európainak tekintő állam kormányfőjétől megengedhetetlen. Mihai Tudose szavai

A kommunikációs igazgató szerint a román miniszterelnök azonnali bocsánatkérése a minimumot jelenti. A Fidesz-KDNP mindent megtesz azért, hogy megvédje az erdélyi magyarokat akár Románia „primitív” kormányfője ellen is – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Felháborodásának adott hangot az LMP is. Ungár Péter, a párt elnökségi tagja is közleményben reagált, amely szerint Mihai Tudose nemcsak az erdélyi magyarságot támadta, hanem a teljes magyarságot és az alapvető európai értékeket. Ungár Péter az LMP álláspontját közölte, amely szerint 2018-ban megengedhetetlen egy ilyen nyilatkozat. Felszólították a külgazdasági és külügyminisztert, hogy szóbeli jegyzék formájában azonnal tiltakozzon Románia budapesti nagyköveténél, és vegyen igénybe minden diplomáciai eszközt azért, hogy a román miniszterelnök haladéktalanul bocsánatot kérjen.

MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.