Pesti Srácok

A Helsinki Bizottság kottájából játszik az unió bírósága?

A Helsinki Bizottság kottájából játszik az unió bírósága?

Csaknem százhúszmillió forintot kapott Brüsszeltől az "objektív szavahihetőség-vizsgálattal" összefüggő kutatásra és menekültügyi képzések lebonyolítására a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatának fizetési listáján is szereplő Helsinki Bizottság - írta szombati számában a Magyar Idők a szervezet közhasznúsági nyilatkozatára hivatkozva.

A lap emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió Bírósága a héten megtiltotta pszichológusok bevonását a hagyományostól esetlegesen eltérő szexuális irányultságú menedékkérők ügyeibe, és "a szakértők helyett a helsinkis módszerre kísértetiesen hasonló gyakorlatot javasolt a nemzeti hatóságoknak". Hozzátette, hogy szinte lehetetlen lesz a valótlanságokat állító menedékkérők kiszűrése.

A luxemburgi bíróság honlapján időközben megjelent ítélet szerint a migránsok szavahihetőségének ellenőrzésénél alkalmazott módszerek nem lehetnek túlzottak az elérni kívánt célokhoz képest, és nem sérthetik a menedékkérők magánéletének tiszteletben tartásához való jogát. A határozatból a Magyar Idők kiemelte, hogy "amikor a tagállamok azt értékelik, hogy a kérelmező üldöztetéstől való félelme megalapozott-e, nincs jelentősége annak, hogy ténylegesen rendelkezik-e az üldöztetés alapjául szolgáló, meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozással kapcsolatos jellemzőkkel". Az ítéletben szerepel az is, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem elbírása céljából nem mindig szükséges a kérelmező szexuális irányultságának hitelességét értékelni.

Ugyanez a szemlélet jellemzi a Helsinki Bizottság 2015-ben megjelent szavahihetőség-vizsgálatról szóló kézikönyvét - írta a lap, amely szerint a bizottságnál az Európai Unió Bíróságához hasonlóan azt hirdetik, hogy a menekültstátus elnyeréséhez elég, ha a migráns által előadott történet hihetően hangzik. Hitelesnek kell például elfogadni a migráns történetét, ha azt külső tényezők, az országinformációk megerősítik; ha viszont nem erősítik meg, az nem jelenti automatikusan azt, hogy a menedékkérő hazudik. Előfordulhat ugyanis, hogy az országinformációk tévednek, ezért célszerű kikérni az adott államban működő vagy az adott régióval foglalkozó emberi jogvédők véleményét.

PestiSracok facebook image

MTI/Magyar Idők, Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.