Pesti Srácok

Lassan a külügyben is berendezkedik a Trump-adminisztráció, javul a magyar-amerikai viszony

Lassan a külügyben is berendezkedik a Trump-adminisztráció, javul a magyar-amerikai viszony

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn délután Washingtonba érkezett, s másfél napos tárgyalásai megkezdésével hangsúlyozta: a magyar-amerikai kapcsolatok új szakasza kezdődhet. A miniszter közlése szerint nagyon fontos változások zajlanak az Egyesült Államok külügyminisztériumában, például a térségünkért felelős államtitkári pozícióba kinevezték Wess Mitchellt, s ezzel új fejezet nyílhat a magyar-amerikai politikai kapcsolatrendszerben.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar-amerikai kapcsolatrendszer három pilléren nyugszik, s ebből két pillér eddig is kifogástalanul működött. Emlékeztetett, hogy kiváló a gazdasági együttműködés, az amerikaiak a második legjelentősebb beruházói-befektetői közösséget képviselik Magyarországon, 1700 amerikai vállalat 100 ezer magyar embernek ad munkát. A miniszter kiválónak minősítette a védelempolitikai együttműködést is.

– hangsúlyozta. Szijjártó Péter utalt arra, hogy 200 katonánk van Irakban és összességében 1000 magyar katona szolgál külföldön amerikai katonákkal vállvetve.

PestiSracok facebook image

A kapcsolatrendszer harmadik, azaz politikai pillére azonban a miniszter szerint eddig nem működött jól.

– fogalmazott és hangsúlyozta, hogy a térségünkért felelős új államtitkár kinevezésével „új fejezetet nyithatunk”, és a politikai kapcsolataink felnőhetnek a gazdasági és védelmi kapcsolataink mellé. Szijjártó Péter rögtön Washingtonba érkezése után találkozott a régió 15 magyar szervezetének képviselőivel. Kedden találkozik Wess Mitchellel – „hosszú egyeztetés lesz”, fogalmazott a tárcavezető – majd megbeszéléseket folytat Donald Trump elnök nemzetközi tárgyalásokért felelős megbízottjával, Jason Greenblatt-tel és a Nemzetbiztonsági Tanács főigazgatójával, Fiona Hillel is.

A magyar modell

A külgazdasági és külügyminiszter magyarországi befektetési lehetőségekről is tárgyal a Procter & Gamble cég egyik társigazgatójával, részt vesz a Brookings Intézet által a legfontosabb amerikai agytrösztök képviselőinek részvételével szervezett konferencián és előadást tart az Amerikaiak az adóreformért nevű tekintélyes és igen befolyásos konzervatív szervezet konferenciáján a magyar adóreform elemeiről és tapasztalatairól, és általában a magyar modellről.

– fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy a magyar modell gazdasági eredményeit tisztelettel emlegetik, az amerikai adminisztráció is figyeli a magyar intézkedéseket. Szijjártó kifejtette, hogy a magyar modell négy pillére a versenyképesség növelésével vonzóbbá tett gazdasági környezet, a pozitív demográfiai folyamatok elindítása a családtámogatással, a munkaalapú társadalom, ahol mindenki dolgozhat, aki dolgozni akar, valamint a ragaszkodás a nemzeti-keresztény identitásunkhoz. A miniszter úgy fogalmazott, hogy a magyar modell sikere által Magyarországot hét év alatt sikerült visszahozni a tönk széléről:

A magyar diplomácia vezetője úgy tapasztalja, az elmúlt időszakban már kezdtek megélénkülni a magyar-amerikai kapcsolatok, és a jelenlegi amerikai adminisztráció több fontos nemzetközi kérdésben egyetért a magyar kormánnyal. A miniszter elismerően szólt republikánus törvényhozók Rex Tillerson külügyminiszterhez elküldött levéléről, amelyben a politikusok a magyar-amerikai viszony azonnali javítását szorgalmazzák, valamint azt, hogy azonnal függessze fel a külügyminisztérium által korábban meghirdetett, úgynevezett ösztöndíj-programot, amellyel a magyar sajtó egy részét tervezte anyagilag támogatni. Ezt a tervet – mondta Szijjártó Péter – a magyar kormány beavatkozásként értékelte.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.