Pesti Srácok

A legnagyobb román ellenzéki párt elutasította az erdélyi magyar pártok által megfogalmazott autonómiakövetelést

null

Határozottan elutasította a román jobbközép ellenzék legerősebb pártjának számító Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke hétfőn az erdélyi magyar pártok vezetői közös nyilatkozatában megfogalmazott autonómiakövetelést - tudatta a Mediafax hírügynökség.

Ludovic Orban szerint a kezdeményezés gyakorlatba ültetése teljességgel esélytelen. A pártvezető - a Romániát egységes és oszthatatlan nemzetállamként meghatározó alaptörvényre utalva - emlékeztetett: bizonyos alkotmányos előírásokat nem is lehet módosítani. A helyi autonómia elvét tartalmazza ugyan az alkotmány, de azt nem lehet etnikai feltételekhez kötni, ami pedig a területi autonómiát illeti, Ludovic Orban szerint "ez a fogalom nem létezik a demokráciákban".

A PNL elnöke szerint Románia élen jár a kisebbségeknek nyújtott jogok terén, a "túlzás pedig nem tenne jót senkinek".

PestiSracok facebook image

- mondta az ellenzéki pártvezető. Hétfőn a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke közös állásfoglalásban erősítette meg Kolozsváron az erdélyi magyarság negyed évszázada megfogalmazott autonómiaigényét. A közösségi autonómiák megteremtéséhez az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői a román többség támogatását kérték.

- írta közös nyilatkozatában Kelemen Hunor az RMDSZ, Biró Zsolt, az MPP és Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke.

MTI; Vezető kép: nineoclock.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.