Pesti Srácok

Lehetetlennek tűnik a megállókban dohányzást tiltó törvény betartatása

Lehetetlennek tűnik a megállókban dohányzást tiltó törvény betartatása

Lehetetlennek tűnik annak a törvénynek a betartatása, amely hat éve tiltja a dohányzást a tömegközlekedési eszközök megállóiban; Budapesten a tisztiorvosi szolgálat, majd 2017 áprilisától a szervezet feladatait részben ellátó Fővárosi Kormányhivatal ellenőrei öt év alatt csupán ötszáz alkalommal bírságoltak dohányzás miatt - írta a Magyar Idők csütörtökön.

Emlékeztetnek, hogy 2012. január 1-je óta a nemdohányzók védelméről szóló törvény alapján - a kijelölt helyek kivételével - tilos dohányozni a közterületnek minősülő gyalogos-aluljárókban, a közforgalmú vasúti szolgáltatás létesítményeiben, területein, például peronon, a közösségi közlekedési eszközök megállóiban. A Fővárosi Közgyűlés már 2010-ben megszavazta Tarlós István főpolgármester javaslatát, amely az aluljárók és játszóterek után a budapesti tömegközlekedési megállókban is betiltotta a dohányzást. A szabályok betartását a közterület-felügyeletek, a dohányzási korlátozások betartását, betartatását pedig - az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat integrálását követően - a kormányhivatalok munkatársai ellenőrzik.

A lapot az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkársága úgy tájékoztatta, hogy a megállóhelyeken, vasútállomásokon, pályaudvarokon 2013-ban 3150 ellenőrzést tartottak és 43 alkalommal bírságoltak több mint egymillió forint értékben. 2014-ben a 2288 ellenőrzésből 102 alkalommal, 2015-ben pedig 946 ellenőrzésből 94 alkalommal büntettek 2-2 millió forint körüli összértékben. Míg 2016-ban 8233 ellenőrzésből száznegyvenszer bírságoltak, tavaly hatékonyabbak voltak az ellenőrök, hiszen a 754 ellenőrzésből 111 volt eredményes; 2016-ban 2,8 millió, 2017-ben pedig 2,3 millió forint bírságot szabtak ki.

MTI, Magyar Idők; Fotó: Fiveprime (A kép illusztráció.)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.