Pesti Srácok

Nagy gáz van a Momentumban: folyamatosan hullanak ki a vezetők

Nagy gáz van a Momentumban: folyamatosan hullanak ki a vezetők

A kampányfőnök és a kabinetfőnök után a kommunikációs igazgató is távozott vagy távozni kényszerült a Momentumból- írta meg az Index.hu. A párt szóvivője a megterhelő kampányidőszakra fogja a dolgot, szerinte ilyenkor természetes a fluktuáció.

Pár napja csak olyan hírek érkeznek a Momentum felől, hogy éppen melyik vezetője távozott. A kampányfőnök tavalyi távozása után pár nappal ezelőtt a kabinetfőnök és a kommunikációs igazgató is elhagyta a pártot. Az Index információi szerint a távozásokat belső, szervezeti problémákkal magyarázták.
Zaránd Péter kampányfőnök elküldését a párttagok egy része sürgette, többen ugyanis nem kívántak vele/alatta dolgozni. Az elnökség egy ideig kiállt mellette, a hatásköreit is módosították, de végül maga távozott a belső nyomás miatt. Az új kampányfőnököt szombaton mutatja be Fekete-Győr András pártelnök Kecskeméten. Túry Márton kabinetfőnök távozásáról szerdán számolt be az Origo. Túry leváltása érdekes lehet, mivel csak három hónapja foglalta el posztját. Elődje, Borbély Ede szintén csak rövid ideig volt kabinetfőnök, és ősszel idő előtt távozott. Papp Gergő, a Momentum kommunikációs igazgatója szintén távozott. Pedig ő már a Nolimpia kampányban is irányította a párt kommunikációját. Az Index úgy értesült, ő is maga állt fel pár nappal ezelőtt a belső problémák miatt.
Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője az Indexnek megerősítette a három vezető távozását, és azt mondta, mindenki maga távozott:
Megerősítette, hogy mindhárom lemondott vezető helyére új vezetőket választottak, szombaton Kecskeméten mutatják majd be őket, illetve a Momentum terveit a kampányidőszakra.

Legutóbb nyáron élt át kisebb távozási hullámot a Momentum, akkor két elnökségi tag távozott a pártvezetésből. Fekete-Győr András azt mondta akkor erről, hogy „Pottyondy Edina magánéleti okok miatt mondott le, míg Kádár Barnabásnak nézeteltérései támadtak az operatív vezetéssel a politikai döntések végrehajtásáról”. Helyettük új elnökségi tagokat választottak.

Forrás: Index.hu; Vezető kép: PS
PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.