Pesti Srácok

Negyven migráns támadt botokkal a rendőrökre Belgiumban

Negyven migráns támadt botokkal a rendőrökre Belgiumban

Mintegy negyven migráns támadt civil ruhás rendőrökre péntekre virradóra Belgiumban egy benzinkút parkolójában, ahol a Nagy-Britanniába tartó bevándorlók gyakran próbálkoznak feljutni a szigetországba tartó járművekre – jelentette a helyi sajtó. A rendőrök éppen egy járművet vizsgáltak át, amikor a migránsok botokkal felfegyverzett csoportja támadásba lendült.

Rendőrségi tájékoztatás szerint hajnalban hat civil ruhás járőr mintegy tucatnyi eritreai, etióp és szudáni állampolgáron ütött rajta a Brüsszelhez közeli Grand-Bigard település környékén, egy parkolóban az autópálya mentén, miközben az érintettek megpróbáltak feljutni egy kamionra. A migránsok elmenekültek a helyszínről, a rendőrök pedig folytatták a jármű átvizsgálását, hogy meggyőződjenek róla, senki más nem rejtőzik a raktérben, de ekkor elmondásuk szerint nagyjából negyvenen rájuk támadtak. Néhányan botokkal voltak felfegyverkezve, a járőrök pedig gumibotokkal védekeztek, s egy figyelmeztető lövést is leadtak, mire szétszéledt a tömeg. A sajtó hírei szerint két rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett. A helyszínen lévő rendfenntartók erősítést kértek, és kiérkező társaikkal együtt tizenhat embert őrizetbe vettek.

– mondta Peter De Waele, a belga szövetségi rendőrség szóvivője az RTBF közszolgálati televíziónak. Jan Jambon belga belügyminiszter a Twitteren reagált a történtekre, leszögezve, szigorúan fel fognak lépni a rendőrökkel és a kamionsofőrökkel szembeni támadások elkövetői ellen.

PestiSracok facebook image

– írta.

Forrás: MTI; fotó: dailymail.co.uk, a kép illusztráció

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.