Pesti Srácok

Óriásrazziát tartott az olasz és a német rendőrség a calabriai maffia ellen (FRISSÍTVE)

Óriásrazziát tartott az olasz és a német rendőrség a calabriai maffia ellen (FRISSÍTVE)

A német és az olasz hatóságok a hírhedt calabriai maffia, a 'Ndrangheta 169 feltételezett tagját vették őrizetbe kedd hajnalban – jelentette be az olasz rendőrség. Az olasz média úgy tudja, hogy őrizetbe vettek több tucatnyi polgármestert és más helyi választott képviselőt is, akik együttműködtek a maffiózókkal.

A két ország több régiójában végrehajtott, összehangolt rajtaütésekben a 'Ndrangheta Farao-Malincola nevű klánjának tagjaira csaptak le. Lefoglaltak tőlük vagyontárgyakat mintegy 50 millió euró (15,5 milliárd forint) értékben. A nyomozók szerint a calabriai maffiózók Olaszország több régiójában és a németországi Hessen, valamint Baden-Württemberg tartományokban egyaránt több millió eurós cégekbe épültek be, s így gyakorlatilag „bűnözői holdingot” hoztak létre. E cégek tevékenységi területe nagyon szerteágazó: borászat, élelmiszeripar, szemétszállítás, temetkezés, közbeszerzés. A maffiózókkal összejátszott a közigazgatás számos tisztségviselője – olvasható a rendőrségi közleményben.

Az olasz média úgy tudja, hogy a maffiaholding a migránsok fogadásából, az idegenforgalomból és a nyerőgépek üzemeltetéséből is hasznot húzott, valamint a rendőrség több tucatnyi választott közigazgatási tisztségviselőt is letartóztatott.

A híradások arra nem tértek ki, hogy pontosan hol razziáztak a rendőrök.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.