Pesti Srácok

Romániának el kell döntenie, részt kíván-e venni a térségi együttműködésben (frissítve!)

Romániának el kell döntenie, részt kíván-e venni a térségi együttműködésben (frissítve!)

Németh Zsolt szerint a közép-európai térségi együttműködés "kopogtat az ajtón", és Romániának el kell döntenie, hogy részt kíván-e ebben venni. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az erdélyi magyar pártok vezetőivel közösen tartott szombat esti kolozsvári pódiumbeszélgetésen tért ki erre.

Kijelentette: Magyarország évek óta elkötelezetten dolgozik a közép-európai építkezésen, és bevonná ebbe Romániát is. Úgy vélte, ha Románia részt kíván venni az együttműködésben, akkor a magyarokkal és Magyarországgal való együttműködés nem megkerülhető számára. Németh Zsolt szerint Románia vonakodása összefügg az erdélyi magyarok kérdésével.

Németh Zsolt úgy látta: a román-magyar viszonyban

PestiSracok facebook image

Úgy vélte, az Európai Unió újabb költségvetési ciklusának a kezdete, a 2019 első félévében következő román EU-elnökség és az energetikai összeköttetések kialakítása is alkalmat teremt az együttműködésre.

- fogalmazott a politikus.

A külügyi bizottság elnöke Mihai Tudose román miniszterelnök akasztásos kijelentését úgy kommentálta:

Németh Zsolt üdvözölte az erdélyi magyar pártok összefogását, és az autonómiaelképzelések összehangolásáról szóló közös állásfoglalás szövegét is tartalmasnak tartotta. Úgy vélte: az erdélyi magyarok számára is van tétje az áprilisi magyarországi parlamenti választásoknak.

- jelentette ki.

Porcsalmi Bálint, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke is úgy vélte, hogy Románia és Magyarország előbb-utóbb együttműködésre kényszerül, mert közös gazdasági érdekei vannak. Románia azonban egyelőre a térségi kapcsolatok helyett a geopolitikát és az Amerikai Egyesült Államokkal való stratégiai partnerséget helyezi előtérbe, ez pedig az erdélyi magyaroknak nem kedvez. Az RMDSZ politikusa kiemelte: az erdélyi magyarságnak létérdeke, hogy a két ország kapcsolatai javuljanak. Jelenleg ugyanis az erdélyi magyarság nem a híd szerepét, hanem a csatatér szerepét tölti be a két ország között.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke szerint egyelőre jól kezdődött Erdély és Románia egyesülése centenáriumának az éve. Az erdélyi magyar pártoknak egységet sikerült felmutatniuk a közös autonómianyilatkozattal, és Mihai Tudose miniszterelnök akasztásos fenyegetése is összezárásra késztette a közösséget.

Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke megemlítette: pártja évek óta napirenden tartja az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat kérdését, mert ez lehet a kiindulópontja az erdélyi magyarok jogköveteléseinek. Hozzátette:

MTI; Fotó: fidesz.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.