Pesti Srácok

A szocik kivonulnak Baranyából

A szocik kivonulnak Baranyából

A még be nem töltött képviselőjelölti helyekről is tárgyaltak tegnap a szocia­listák Molnár Gyula pártelnök távollétében megtartott elnökségi ülésén – értesült a Magyar Idők. Forrásaik szerint eldőlt, hogy Baranya megyében nem indul MSZP-s politikus, miután véglegessé vált, hogy az Együtt favoritját, Mellár Tamás közgazdászt támogatják az 1-es választókerületben, a 4-esben pedig Vass Pétert, Szigetvár független polgármesterét.

A másik két baranyai körzetben a DK állíthat jelöltet. Ezzel az MSZP pártközi tárgyalódelegációjának munkája lényegében véget ért, a Gyurcsány-párt és a szocialisták minden körzetről megegyeztek. A Párbeszéddel hivatalosan nem lesz koordinált jelöltállítás, ugyanakkor a két párt közös listát állít. Szó volt továbbá Magyar György – a Simicska Lajos érdekeltségeinek jogi képviseletét is ellátó ügyvéd – támogatásáról, akit a Jobbik szintén alkalmasnak tart arra, hogy Siófokon ringbe szálljon a kormánypártok jelöltje ellen.

Ismert, hogy a napokban Molnár Gyula, az MSZP, Karácsony Gergely, a Párbeszéd, illetve Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke megerősítette, hogy közösen indulnak a választásokon, és közösen támogatják Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltet. Bár a részletek egyelőre nem ismertek, Fodorék várhatóan helyet kapnak a közös listán, de logójuk nem szerepel majd a szavazólapon.

Magyar Idők; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.