Pesti Srácok

Tagadja a csalást a cseh miniszterelnök, de nem gátolja az eljárást

Tagadja a csalást a cseh miniszterelnök, de nem gátolja az eljárást

Andrej Babiš cseh kormányfő kedden bejelentette: kérni fogja a parlamenti alsóházat, hogy vonja meg mentelmi jogát, és adja ki a rendőrségnek, amely büntetőjogi eljárást indított ellene, mert a gyanú szerint visszaélt európai uniós támogatásokkal.

Andrej Babiš a képviselőház mandátumvizsgáló bizottságának ülése előtt ismertette döntését újságírókkal. A miniszterelnök a sajtótájékoztatón ismét politikai ügynek nevezte az eljárást, amelyet szerinte azzal a céllal szerveztek meg, hogy eltávolítsák őt a politikából. A Gólyafészek nevű szabadidőközpontről van szó, amelynek építésekor a tulajdonos állítólag jogtalanul jutott mintegy 50 millió koronás (580 millió forintos) európai uniós támogatáshoz. Az ügyben Jaroslav Faltýnek képviselő, Babiš pártja, az ANO első alelnöke is érintett, ő is kérni fogja a parlamenttől kiadatását. Az ellenük folyó eljárást éppen képviselői mentelmi joguk miatt függesztették fel.

A képviselőházban délután folytatódik a Babiš-kormány programnyilatkozatának egy hete megkezdett, majd megszakított vitája, és várhatóan a bizalmi szavazást is megtartják. Szinte biztos, hogy a kisebbségi kormány nem kap bizalmat, mert az ANO mozgalmon kívül az összes többi parlamenti párt úgy nyilatkozott, nem támogatja a kormányprogramot. Az elutasítás legfőbb oka éppen a Babiš ellen folyó rendőrségi eljárás. A miniszterelnök szerint viszont a kormányprogramnak semmi köze a bizalmi szavazáshoz, utóbbi eljárást pedig politikai ügynek nevezte, amelynek célja az ő eltávolítása a politikából.

PestiSracok facebook image

– szögezte le Babiš. Úgy vélte, hogy a rendőrségnek nincsenek konkrét bizonyítékai arról, hogy törvénysértés történt volna.

A Demszky-védelmet alkalmazza a cseh miniszterelnök

A Gólyafészek nevű szabadidőközpont ügye komoly belpolitikai probléma Csehországban. A Gólyafészek az építése éveiben, 2007-ben és 2008-ban a cseh sajtó szerint az Agrofert holdinghoz tartozott, amelynek egyetlen tulajdonosa Andrej Babiš volt. Ezután a cég ismeretlen tulajdonba került, és kisebb vállalkozásként jogosultságot szerzett az ilyen vállalatok számára kiírt EU-támogatásra, majd a pályázatban megszabott határidő letelte után ismét az Agrofert része lett. Babiš ugyanakkor úgy vélte, a rendőrségnek nincsenek megbízható bizonyítékai a törvénysértésre, bizonyos tényeket pedig elhallgatnak. Tendenciózusnak nevezte az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentését is, amely szerint a Gólyafészek jogtalanul jutott a támogatáshoz, és a cég képviselői félrevezető információkat adtak meg, más információkat viszont elhallgattak a kérelmükben.

– nyilatkozta Andrej Babiš, és megjegyezte, hogy az egész ügy őt és Faltýneket egyáltalán nem is érinti, továbbá szerinte az OLAF-jelentés sem állítja, hogy csalás történt. A Gólyafészek ügyben a rendőrség 11 ember ellen indított büntetőjogi eljárást, köztük van Babiš felesége, sógora és első házasságából származó gyermekei is.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.