Pesti Srácok

Több mint 180 millió forintnyi támogatást adtak a Fidesz támogatói a Soros-terv elleni harchoz

Több mint 180 millió forintnyi támogatást adtak a Fidesz támogatói a Soros-terv elleni harchoz

Már 186 millió forintnyi hozzájárulást küldtek a Fidesz támogatói a Soros-terv elleni harchoz a kormánypártnak - számolt be a Magyar Időknek Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A politikus elárulta, január 2-a óta több mint 36 ezren válaszoltak a Fidesz támogatást kérő levelére, átlagosan ötezer forintos adományt küldtek a nagyobbik kormánypárt támogatói.

"Ezúton is szeretnénk megköszönni a mikoradományokat. A Fidesz régóta él a közösségi finanszírozás adta lehetőségekkel, ami egyben fontos visszajelzés is a pártot támogatók részéről. A befolyó összegből felvilágosítóanyagokat, plakátokat készítünk a kormánypártok előtt álló harchoz" - nyilatkozta a Magyar Időknek Hidvéghi Balázs. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az akció nyitott, terveik szerint még fognak élni ezzel a lehetőséggel a következő hetek folyamán, vagyis újabb levelek kiküldésére is sor kerülhet.

Ismert, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke korábban is kért támogatást a kormánypárti szimpatizánsoktól. 2014-ben a rezsicsökkentést, a bankok elszámoltatását és a Brüsszel elleni harcot támogathatták a levelet kézhez kapók. A mostani támogatói akció január 2-án kezdődött, amikor Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke levélben kereste meg azokat a Fidesz-támogatókat, akik erre korábban felhatalmazást adtak. A kormányfő, pártelnök ismertette a következő időszak kihívásait, azt, hogy Soros György tevékenységével szemben „most mindennél fontosabb megvédeni Magyarországot, azért, hogy Magyarország valóban magyar ország maradjon”.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.