Pesti Srácok

Változik a világ - először nézhettek focimeccset a szaúdi nők

Változik a világ - először nézhettek focimeccset a szaúdi nők

Az ország történetében először nők is bemehettek a stadionba szurkolni egy labdarúgó-mérkőzésen Szaúd-Arábiában.

A helyi média olyan fotókat közölt, amelyen zöld-fehér sálat a nyakuk köré tekerő, amúgy a szokásos fekete, földig érő leplet és fátylat viselő nők ülnek a dzsiddai Abdalláh Király Stadion lelátóján, az élvonalbeli al-Ahli és al-Batin bajnoki mérkőzésén.

Az interneten keringő videók egyikén az látszik, hogy a kezdéskor még szinte üres volt a 62 ezer néző befogadására alkalmas dzsiddai aréna, a lelátó később kezdett megtelni. Egy másik felvételen az látszik, hogy férfiak és nők azonos szektorban ülnek, és együtt biztatják, éltetik kedvenceiket. A muzulmán királyság sportügyekért felelős hatósága már korábban közölte, hogy három arénát készítenek elő a női drukkerek érkezésére - a következő napokban még a fővárosban, Rijádban, valamint Dammámban mehetnek be a nők is a találkozóra. A péntek esti meccsen a stadion felső lelátóján egy 14 ezres részt tettek - a megfogalmazásuk szerint - családbaráttá, s egy helyi újság szerint elővételben legalább 1200 családi jegy kelt el.

A stadionok megnyitása a nők előtt a társadalmi reformok egyike a konzervatív országban. Idén nyártól például már autót is vezethetnek egyedül.

PestiSracok facebook image

A pénteki meccset egyébként az al-Ahli nyerte 5-0-ra, de az interneten az egyik felhasználó az eredmény alá azt is kiírta, hogy "nők-férfiak 1-0".

MTI; Vezető kép: sportsmarketing.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.