Pesti Srácok

Véletlenül szövetséges irakiakra tüzeltek amerikai helikopterek - többen meghaltak

Véletlenül szövetséges irakiakra tüzeltek amerikai helikopterek - többen meghaltak

Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légiereje szombaton tévedésből vele szövetséges törzsi harcosokra támadt Irak nyugati Anbar-i tartományában. Az akcióban hét ember meghalt - köztük civilek -, 15 pedig megsebesült - írja az AP hírügynökségre hivatkozva az MTI. Más külföldi, katonai illetve iraki portálok is írnak a történtekről, itt már 8 halottról és 20 sérültről számolnak be.

Az MTI anyaga szerint a hírt névtelenséget kérő iraki katonatisztek tudatták. A részletekről annyit mondta, hogy a koalíció helikoptereinek személyzete egy bevetésről visszatérőben dzsihadistáknak vélte fegyveresek egy csoportját, és ezért nyitott tüzet rájuk.

Az incidens külföldi hírforrások szerint éjfél után történt. A szövetséges irakiak egy gyanús épületet támadtak al-Bagdadi városában, 190 kilométerre északnyugatra az iraki fővárostól. Az iraki Alsumaria televízió egy helyi tisztviselőre hivatkozva azt állította, hogy az amerikai pilóta civil járművekre célzott.

Az iraki hadsereg vizsgálatot rendelt el. A nemzetközi koalíció részéről a tragikus tévedés okaként annyit mondtak, hogy "a koordináció elmaradt az elvárt szinttől."

PestiSracok facebook image

A helyi televízió fotókat is közölt a helyszínről. A képekhez mellékelt beszámoló szerint az Egyesület Államok által vezetett koalíció szóvivője, Ryan Dillon hivatalosan annyit közölt, hogy légi járműveik az iraki oldalról koordináltak és hogy vizsgálatot indítottak.

Egy névtelenséget kérő iraki tisztviselő a Reutersnek elmondta, hogy az iraki erők hat tagja, köztük két civil vesztette életét. Egyikük nő. Továbbá húszan megsérültek, köztük a helyi rendőrség több tagja és a biztonsági erők egy magas rangú tisztje. Egyes hírek szerint a halottak között lehet Salam al-Obeidi ezredes, az al-Bagdadi városi rendőrkapitányság parancsnoka.

A szombaton történt támadás oka egyelőre nem világos

az iraki források szerint.

Az USA hadseregének vezetésével és helyi katonai, törzsi erőkkel szövetségben folytattak közös műveleteket az iraki szélsőségesek, a Daesh erői ellen. Míg az iraki vezetés tavaly decemberben bejelentette a műveletek végét, dzsihadista terrorista csoportok továbbra is működnek az ország vidéki területein.

A nemzetközi koalíciót több szakértő is bírálta, amiért a műveletek állításuk szerint túl sok civil áldozatot követelnek. Irakban és Szíriában a polgári, civil áldozatok száma állítólag 11.000 és 18.000 között lehet.

PS/MTI, Vezető kép: Press Tv Iraq

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.