Pesti Srácok

A Vörösök új tanácsadója populista irányba vinné el az MSZP kampányt

A Vörösök új tanácsadója populista irányba vinné el az MSZP kampányt

Az már ősz óta köztudott, hogy a soron következő választási időszakban nem Ron Werber segíti majd az MSZP kampányát. Hiszen ekkor derült ki, hogy az MSZP egykori emblematikus tanácsadója az LMP-hez igazolt.

Az MSZP ezúttal a német szociáldemokraták korábbi ászával (a legutóbbi, rossz eredményt hozó SPD-kampányt már nem segítette), Heiko Kretschmerrel kötöttek szerződést. Kretschmer pedig a 168 Órának adott most interjút arról, mi a véleménye a magyar politikáról, és nagyjából hogyan tudja elképzelni az MSZP népszerűségének feltornázását.

Kretschmer azt mondta, hogy az elmúlt hetekben próbálta felméri a magyar társadalom hangulatát, és kutatások és benyomások alapján arra jutott, hogy két területen van nagy elégedetlenség: "az egészségügy állapota, illetve az oktatás fokozatosan romló helyzete miatt". A tanácsadó nem akarta kimondani, hogy ez a két téma lesz az MSZP kampányának középpontjában, de azért megjegyezte, hogy áprilisig arról kéne beszélni, hogy hogyan lehetne az embereket humánus egészségügyhöz, versenyképes oktatáshoz és bérekhez segíteni.

Kretschmer arra is felhívta a figyelmet, hogy bár legutóbb a Fidesz kétharmaddal nyert, "nem sikerült nagy tömegeket mozgósítania", és csak a magyar választási rendszerből profitált. (A Fidesz 2,1 millió listás szavazatot kapott a 8 millióból.) Ez szerinte azt jelenti, hogy "gyorsan és jelentősen megváltozhat a helyzet".

PestiSracok facebook image

A nagy kérdés persze: hogyan. Kretschmer szerint egy dolog, hogy más, jobb válaszokat kell kitalálni, mint a jelenlegi kormány, de ezeket el is kell juttatni a választókhoz.

Kretschmer szerint viszont az általa kívánatosnak tartott populizmus nem jelenti azt, hogy majd szítani szeretnék például az idegenektől való félelmet. Arról van szó, hogy a párt politikai ajánlatát "mindenkivel egyformán meg kell értetnünk".

Kretschmer ezt érzékeltetve egy focis hasonlattal magyarázta el, kihez és hogyan kell szólni.

A frissen bevásárolt kampányguru azt is elmondta, hogy szerinte Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt képes alternatívát állítani Orbán Viktorral szemben. A baloldali politikusok pedig akkor tudnak igazán hatékonyak lenni, ha önmagukat adják. Ezt eddig értjük. De az igazi kérdés a következő: van-e egyáltalán önmaguk?

Index, 168 óra; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.