Pesti Srácok

Az eddigi látszat ellenére, csak szombaton kezdődik a kampány

Az eddigi látszat ellenére, csak szombaton kezdődik a kampány

Február 17-én, szombaton kezdődik a hivatalos, ötven napos választási kampány, ekkor lépnek életbe a kampányra vonatkozó szabályok is. Hétfőtől a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, azaz arra, hogy kik szerepeljenek a szavazólapokon.

A törvény szerint kampánytevékenység minden olyan tevékenység, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, kampányeszköz pedig például a plakát, a választók közvetlen megkeresése, a politikai reklám és politikai hirdetés, valamint a választási gyűlés. Nem minősül viszont választási kampánynak a választási szervek tevékenysége és az állampolgárok közötti személyes kommunikáció. A választási kampány végéig, vagyis a szavazás lezárásáig a jelölőszervezetek és a jelöltek engedély nélkül készíthetnek plakátot, de a plakátokon és a szórólapokon is fel kell tüntetni, hogy ki készítette a hirdetményt.

A képviselőjelöltek a választókerületi választási irodák által kiadott ajánlóíveken gyűjthetik a választópolgárok ajánlásait hétfőtől. Egy választópolgár több jelöltet is támogathat. Hivatalos jelölt csak akkor lesz valakiből, ha sikerül összegyűjtenie 500 érvényes ajánlást, és a helyi választási bizottság nyilvántartásba is veszi. Az ajánlóívekről, az ajánlás folyamatáról a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) még 2014-ben iránymutatást fogadott el, amelyben egyebek mellett az áll, hogy az ajánlóívről még kitöltetlen állapotában sem lehet másolatot készíteni, továbbá hogy a másolt ajánlóíven szereplő ajánlás érvénytelen, függetlenül a másolás módjától. A dokumentumban – utalva a munkahelyi ajánlásgyűjtés törvényi tilalmára – az is szerepel: a jogszabály nem zárja ki, hogy a jelölőszervezet a székházában megszervezze az ajánlásgyűjtést, de az ott dolgozók sem gyűjtőként, sem pedig aláíróként nem vehetnek részt benne.

Hétfőtől adják ki az igényelt ajánlóíveket

PestiSracok facebook image

Az NVB szerint az ajánlás érvényességének és hitelességének elengedhetetlen feltétele a saját kezű aláírás, a többi adatot az ajánló választópolgár jelenlétében más is rávezetheti az ajánlóívre. Az ajánlóíveken szereplő adatokat választói adatbázis készítésére vagy egyéb célra nem használhatja fel senki, a választópolgárnak pedig tilos anyagi ellenszolgáltatást ígérni az aláírásgyűjtéskor, ugyanakkor a jelölt, illetve a párt aktivistája a munkájáért kaphat pénzt. Az ajánlások érvényességét – azt, hogy a választópolgár adatai megegyeznek a központi nyilvántartásban szereplőkkel, illetve, hogy a lakóhelye szerinti választókerületben ajánlott-e jelöltet – a választókerületi választási iroda ellenőrzi.

Az ajánlóíveket már lehet igényelni az országgyűlési egyéni választókerületi irodáktól (oevi), de az íveket legkorábban hétfőn adhatják ki. Az ajánlóíveken szerepel a sorszám, a jelöltként indulni szándékozó választópolgár neve, a jelölőszervezet (vagy jelölőszervezetek) neve vagy a független jelölés ténye és a választókerület megjelölése. Az oevi-k hitelesítő bélyegzőlenyomattal látják el az ajánlóívek valamennyi példányát. A jelölteknek, jelölőszervezeteknek a gyűjtés befejezésekor az összes átvett ívet (azt is, amelyen egy ajánlást sem tettek) vissza kell juttatniuk a választási irodába. Aki ezt elmulasztja, annak ívenként 10 ezer forint bírságot kell fizetnie.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.