Pesti Srácok

"Az ellenzék a minimumot sem adta meg az oktatásnak"

"Az ellenzék a minimumot sem adta meg az oktatásnak"

A Fidesz-frakció szerint az ellenzék, amely most oktatási minimumról állapodott meg, kormányzása idején a minimumot sem adta meg az oktatásnak.

A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója ezt annak kapcsán közölte hétfőn az MTI-vel, hogy Pilz Olivér, a Tanítanék mozgalom képviseletében bejelentette: oktatási minimumról szóló megállapodást írtak alá pedagógusok és oktatók, valamint ellenzéki pártok képviselői. A dokumentum alapvetése, hogy a gyerekek érezzék jól magukat az iskolában.

A Fidesz-frakció erre reagáló közleményében azt írta, kormányzása idején az ellenzék pénzt vett el az oktatásból, több száz iskolát zárt be, létbizonytalanságba taszította a pedagógusokat, elvett tőlük egyhavi bért, versenyképtelenné és "liberális kísérleti tereppé" változtatta az iskolákat, eltörölte a nemzeti alaptantervet, és a szülőket is magukra hagyta az iskoláztatás terheivel.

Hangsúlyozták, ha az ellenzéket valóban érdekelné az oktatás ügye, akkor a pártok megszavazták volna, hogy idén 572 milliárd forinttal több juthasson oktatásra, mint a baloldal kormányzásának idején. Az ellenzéknek azonban csak a saját politikai céljai fontosak, ezért a kampány közeledtével most csak újra ki akarják használni a diákokat és a pedagógusokat.

PestiSracok facebook image

- sorolták. Emellett a pedagógusok bére átlagosan 50 százalékkal emelkedett és minden eddiginél többen jutnak ingyenes étkezéshez, tankönyvhöz - olvasható a Fidesz-frakció közleményében.

Fidesz, MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.