Pesti Srácok

Az MSZP feljelentést tesz Kövér László nyilatkozata miatt

Az MSZP feljelentést tesz Kövér László nyilatkozata miatt

Az MSZP választási csalás miatt feljelentést tesz Kövér László házelnök a választókerületek átszabásáról szóló nyilatkozata miatt - mondta az ellenzéki párt országos elnökségének tagja hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Bárány Balázs vallomásként értékelte az Országgyűlés elnökének szavait, amellyel szerinte a házelnök elismerte: csaltak a 2014-es országgyűlési választáson.

Utalva a fideszes politikus nyilatkozatára közölte, a választókerületek módosítása egyetlen célt szolgált, hogy a Fidesz jól járjon a módosításokkal.

Hozzátette: a választókerületek jelenlegi határát sem történeti, sem kulturális, sem pedig földrajzi okokkal nem lehet indokolni.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott.

Bárány Balázs emlékeztetett arra, hogy 2014-ben az MSZP mellett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is átfogó jelentésben sorolta fel a magyarországi problémákat.

Elmondta, most hogy Kövér László beismerte, az akkori megállapítások közül az egyik valóban megállja a helyét, érdemes a többi megállapításról is beszélni. Példaként említette, hogy a jelenlegi választási rendszer megkülönbözteti a szavazókat aszerint, hogy egy határon túli magyarról van-e szó, vagy "egy Londonba menekült budapesti fiatalemberről". A kormányzati tájékoztatást nem lehet megkülönböztetni a nyílt pártpolitikától, közpénzből finanszírozott álcivil szervezetek folytatnak nyílt kampányt a kormány mellett és a Nemzeti Választási Bizottság első embere egyértelműen a Fidesz akaratát hajtja végre - sorolta a problémákat.

Bárány Balázs szerint az EBESZ-jelentésben a legsúlyosabb kifogásokat a média állapota kapta, amelynek helyzete azóta sokkal rosszabb lett.

Szerinte a megyei napilapok "Mészáros Lőrinc üzenőfüzetévé váltak", és gyakorlatilag működik a cenzúra, az öncezúra és a Fidesz-hazugsággyára.

Bárány Balázs úgy értékelt, a Fidesz retteg attól, hogy fogynak a szavazói és a létrejött űrt szeretné betölteni valahogy.

A szocialista politikus szerint az emberek többsége ma Magyarországon változást akar, ehhez nem kell több, minthogy 62 nap múlva mindenki, aki kormányváltást akar, elmegy szavazni a változás, az MSZP és a Párbeszéd szövetségére.

A Reflektor blogon nyilvánosságra hozott hangfelvételen Kövér László arról beszélt, volt némi "földrajzi bűvészkedés" a választókerületek kialakításakor.

MTI; MSZP, Fotó: Origo

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.