Pesti Srácok

A hódmezővásárhelyi Fidesz kész támogatni az új polgármester város érdekében végzett munkáját

A hódmezővásárhelyi Fidesz kész támogatni az új polgármester város érdekében végzett munkáját

A hódmezővásárhelyi közgyűlés többségét alkotó Fidesz-KDNP-s képviselők készek támogatni az új független polgármester, Márki-Zay Péter város érdekében végzett munkáját - jelentette ki Hegedűs Zoltán volt alpolgármester szerdán a városban.

Az időközi választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként induló politikus újságíróknak elmondta,

Közölte, hétfőn lemondott alpolgármesteri tisztségéről, a közgyűlésben azonban tovább dolgozik, képviselőtársai pedig megválasztották a helyi Fidesz-frakció vezetőjének.

PestiSracok facebook image

A politikus szerint egy város vezetése akkor működik jól, ha az abban résztvevők azonos elveket vallanak, ezért meg akarják adni az új polgármesternek a lehetőséget arra, hogy maga választhassa ki munkatársait.

Hegedűs Zoltán hangsúlyozta, a Fidesz, ahogy korábban, ezután is ragaszkodik ahhoz, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat transzparensen működjön. A politikus példaként a közvilágítás-fejlesztéssel kapcsolatos szerződéseket említette.

- mondta.

Kószó Péter - aki 16 éve tölti be Hódmezővásárhely alpolgármesteri tisztét - közölte, csütörtöki hatállyal lemond posztjáról. Mint mondta, képviselőként a jövőben is minden, a város érdekét szolgáló előterjesztést támogatni fog. A politikus úgy fogalmazott,

A két képviselő közölte, az alpolgármesteri tisztség megszűnése miatt a törvény szerint nekik járó háromhavi végkielégítést - mintegy 1,8 millió forintot - jótékony célra ajánlják föl.

MTI; Fotó: demokrata.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.