Pesti Srácok

A Könnyű közmű program fél éve alatt 9 milliárdot takaríthattak meg a fogyasztók

A Könnyű közmű program fél éve alatt 9 milliárdot takaríthattak meg a fogyasztók

A Könnyű közmű programban 2017. július óta a díjmentességnek köszönhetően több mint kilencmilliárd forintot takaríthatott meg a lakosság, valamint a kis- és középvállalkozói szektor - jelentette be a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára a Magyar Időknek.

Bartal Tamás a hétfői lapszámban megjelent interjúban hangsúlyozta, az intézkedéscsomag célja az volt, hogy beláttassák a közműszolgáltatókkal: a fogyasztót kell előtérbe helyezni. A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy amíg volt olyan elosztótársaság, amelyik megfelelt az új szabályoknak, többen megpróbálták különféle trükkökkel szabotálni a fogyasztók számára a program által biztosított díjmentességet. Előfordult például, hogy foglaló befizetéséhez kötötték az egyébként ingyenes közműcsatlakozás elvégzését.

A visszás eseteket jelentették a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalnak, amely bírsággal vagy egyéb szankciókkal intézkedett, illetve újabb szabályozási lépésekre is szükség volt. Így született meg az első és a második versenyképességi törvény, amely az eddigieknél szigorúbb feltételeket szab a szolgáltatóknak - tájékoztatta a lapot Bartal Tamás. Január óta havonta további 2,5 milliárd forint maradhat a fogyasztóknál annak köszönhetően, hogy megszüntették a gáztömörségi vizsgálatot, ami miatt ellenőrzésekkor elzárták a gázt, s több száz család maradhatott fűtés és meleg víz nélkül, akár hónapokra, a visszakapcsoláshoz pedig többmilliós felújítási beruházásokra volt szükség.

MTI; Vezető kép: Vásárhely24

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.